2013. június 6., csütörtök

27.rész

Kedves Olvasók!

Elértük a 90 rendszeres olvasót. Ezt el tudjátok hinni? Mert én nehezen. Annyira jól esik hogy ezek szerint 90 embernek tetszik a blog. Hihetetlen. ♥ Nem fecsegek sokat ma, annyit szeretnék elmondani, hogy ha elérjük a 100 feliratkozót, szeretnék valami 'játék' félét. Még időben értesítek mindenkit mindenről,megígérem. A mai részhez egy Nicole Scherzinger számot linkeltem. Nincs különösebb jelentésbeli oka,egyszerűen csak imádom. Jó olvasást!
Love, Dream

Clarie Evans

Music

Reggel amikor kinyitottam a szemem kellett pár perc,mire az agyam feldolgozta a látottakat. Merthogy velem szemben Justin feküdt, aki még javában álomországban járt. Az ágyból való kimászásomat nehezítette a derekamon lévő keze, de sikerült olyan óvatosan lefejtenem magamról, hogy nem ébresztettem fel.

Halkan elhúztam a cipzárt a bőröndömön és kivettem belőle egy pólót, fehérneműt, meg egy rövidnadrágot,aztán felegyenesedtem. Justin testhelyzetet váltott, én pedig ijedten fordultam oda. Azt hittem hogy felébresztettem. Végül csak álltam ott, és néztem ahogy alszik. Olyan békés volt. Hihetetlen milyen közel éreztem magamhoz. Egy mosoly szökött a számra, aztán csendben elhagytam a szobát.

A konyhában ültem és a telefonomról a Twittert böngésztem, közben meg a reggeli müzlimet kanalaztam.
Csaknem kiköptem a számban lévő tejes finomságot, amikor megláttam Harry legújabb kiírását.
" LA. Sunshine.. " 

Ezek szerint nem viccelt az sms-ben. Egy sóhajtással letettem az asztalra a mobilt. Így is elég kusza az életem, erre nem volt szükségem. Behunytam a szemem és összehúztam magam a széken. Mióta felkeltem csak egy dolgon járt az eszem. Miért engedtem közel magamhoz? Világ életemben attól féltem, hogy ha valakit megszeretek elveszítem. Erre azelőtt az ember előtt bontottam le a védőfalaimat, akinél a legnagyobb az esély arra, hogy csalódni fogok. Összetörni, megint. Csakhogy abban a pillanatban hogy az apával való veszekedésünk után megvigasztalt, éreztem hogy ennyi volt. Nem tudom többé utálni őt. Azt hiszem előtte sem utáltam. Csak utálni akartam, mert az sokkal könnyebb mint szeretni. És sosem csalódsz azokban akiket utálsz.

Az Iphone-om világítani kezdett-jelezvén hogy üzenetem érkezett. Kézbe vettem és elolvastam, de szinte kapkodva léptem ki belőle és tettem vissza az asztalra. Mi jöhet még?!

Összerezzentem ahogyan mögém lopakodott és átkarolta a vállamat.
- Jó reggelt Hercegnő- a hanglejtéséből éreztem hogy mosolyog.
- Neked is- elengedett és leült mellém az asztalhoz.
- Szóval, van valami  programod mára? Ami azt illeti nekem be kell mennem a stúdióba. Ha van kedved elkísérhetnél.
Csak ültem és hitetlenül néztem először magam elé, aztán rá.
- Rosszat mondtam?- nézett ijedten mire megráztam a fejem.
Éppen ez az. Mintha kicserélték volna.
- Nem, semmit. Mi történt veled? Mármint, oké, nem voltam túl barátságos az elmúlt időkben, de te sem így viselkedtél, ebben biztos vagyok.
Megvillogtatta a mosolyát és elcsaklizta előlem a maradék müzlimet.
- Csak rájöttem hogy fontos vagy nekem Clar. Ennyi az egész.
Muszáj volt mosolyognom rajta. Olyan...édes volt!
- Szóval, elkísérsz?- kanalzata be az utolsó falatot is a tálkából.
- Inkább itt maradnék, ha nem gond...
- Csak ki ne nyisd idegeneknek az ajtót- figyelmeztetett, aztán betette a tálat a mosogatóba és felszaladt készülődni.
Én csak ültem a széken, és a legújabb bejövő üzenetemet olvastam el már sokadszorra.
" Szeretnélek elvinni valahova ebédelni. 11:30-ra ott vagyok érted a kapu előtt. Csinos légy.  Harry x "

Justin sietősen hagyta el a házat, gondolom késésben volt már. Ami azt illeti, nekem is kevés időm maradt elkészülni. Hamar lezuhanyoztam, kiválasztottam a ruhát amit felveszek, megcsináltam a hajam meg a sminkem. 11:25-kor léptem ki a bejárati ajtón. Az egyik őr megállított és megkérdezte hogy hova megyek. Nem túl kedvesen közöltem vele hogy semmi köze hozzá. Annyiban hagyta a dolgot, de kétlem hogy azért mert TŐLEM félt... Inkább féltette az állását. Ezek után már zavartalanul jutottam el a kapuig.

11:31-kor elgondolkodtam rajta, hogy Harry honnan tudja a címemet,és hogy valószínűleg nem is jön. Gondolataim tagadására egy fekete Ferrari leparkolt a kapu előtt. Hálát adtam magamnak amiért vettem fel kalapot. Különben holnap már arccal virítanék a címlapokon.

Harry kiszállt a kocsiból és átsétálva a szomszédos oldalra kinyitotta az ajtót nekem. Erőt vettem magamon és beültem.
- Nagyon csinos vagy- mosolygott, és megjelentek azok az édes kis gödröcskék az arcán.
- Köszönöm.
Visszaült a kormány mögé és a megengedett sebességhatárt átlépve kihajtott az utcából.
- Kicsit szomorú voltam hogy nem írtál vissza- célzott az sms-ekre-, de örülök hogy elfogadtad a meghívást.
- Nem nagyon szoktam sms-ezni...
- Nem gond, de remélem a nap végére megkapom a skype elérhetőségedet- pillantott oda, aztán megint az utat figyelte.
Tökre olyan érzésem volt, hogy 2 perc múlva tele lesz velünk a net. Így Justin is nagyon könnyen kerülhet ezeknek az információknak a tudatába, noha én nem mondtam neki.
- Lehetséges- adtam igazat, mire elvigyorodott.
- Imádom a blézeres lányokat.
Most én mosolyodtam el. Rendben Styles. Megjegyzem.

Harry egy nagyon elegánsnak tűnő étterem parkolójában állította le a motort, majd mint egy igazi lovag kinyitotta nekem az autó ajtaját, és a karját nyújtotta. Haboztam. Ha belekarolok már végképp elkerülhetetlenek lesznek a pletykák, ha nem, megbántom. Szerencsémre Harry megértette a problémámat, és mosolyogva tette zsebre a kezeit.
- Próbáltam úgy helyet foglalni, hogy ne nagyon legyenek a közelünkben, de az emberek megállíthatatlanok,szóval...
- Számítottam rá-vágtam közbe.
Egy bólintással tudomásul vette, és elindultunk.

Azalatt a másfél óra alatt amit az étteremben töltöttünk korántsem voltam felszabadult. Harry-vel egyből megtaláltuk az összhangot, nem ez volt a gond. Minden pillanatban arra vártam,mikor kezdenek el villanni a vakuk, mikor támadnak ránk a riporterek vagy a rajongók. És bűntudatom volt amiatt, hogy Justin tudta nélkül voltam itt. Mert abban egészen biztos voltam,hogy meg fogja tudni.

A telefonom többször is jelezte hogy bejövő hívásom van, de vagy olyan keresett akivel egyáltalán nem akartam beszélni- apa-, vagy olyan akivel féltem beszélni. És nem úgy tűnt, hogy Justin abba fogja hagyni a hívogatást, ezért lenémítottam a telefont. Ez persze nem megoldás, de addig amíg Harry le nem parkolt a ház előtt jó ötletnek tűnt.
- Köszönöm az ebédet. Tényleg, nagyon jól éreztem magam- az udvariasság sosem volt az erősségem, de igyekeztem...
- Én köszönöm hogy eljöttél- fordult felém Harry, és a kezét finoman az enyémre csúsztatta.
- Holnap is a városban leszek, és nagyon örülnék neki, ha megmutathatnám a házamat- a hangja rekedtes volt, és enyhén kirázott a hideg.
Beharaptam a számat és a válaszon gondolkodtam. Lassan leemelte a napszemüvegét. Zöld szemei élénken csillogtak.
- Délelőtt felhívlak, rendben?- szólaltam meg végül, nehezen, ugyanis egyre közelebb hajolt hozzám.
- Várni fogom- suttogta, én mégis kristálytisztán hallottam.
Bizonyára amiatt, hogy a szája csak pár centiméterre volt az enyémtől. Aztán ez a távolság is megszűnt.

Harry ajka lágyan nyomódott az én ajkamhoz. Nem éreztem azt a vágyat amit Londonban. Sőt, egyenesen rosszul esett a csók, és nem azért mert Harry csókolózási tudása csökkent volna. Amikor az ujjait finoman végigvezette a combomon végleg elhúzódtam, és kiszálltam a kocsiból.
- Akkor holnap- szólt utánam, én pedig válaszreakció nélkül sétáltam a bejárat felé.

Becsuktam magam mögött az ajtót és nekidőlve lehunytam a szememet. Hallgatóztam, és mivel néma csend honolt a házban eleresztettem egy sóhajt. Nem. Most nem éreztem azt a kéztetést a csókhoz amit Londonban. Valamiért mégsem tiltakoztam. Nincs az az ember aki kiigazodik rajtam. A táskámat leengedtem a vállamról és elindultam a lépcső felé. Egy zuhany. Az kell nekem. Amikor azonban elhaladtam a nappali mellett egy kéz utánam nyúlt és hátulról magához húzott.

Justin kezeit a derekam köré fonta állát pedig a vállamra hajtotta. Mikor változott meg a tény, hogy utálom az érintését?
- Merre jártál Hercegnőm?- megremegtem, ahogy kiejtette ezt a mondatot.
- A városban- a hangom a testemmel ellentétben nem remegett, és ezért felírtam magamnak egy pirospontot.
- Többször is hívtalak, miért nem vetted fel?- fúrta az arcát a nyakamba, én pedig lehunytam a szememet.
Az igazat fogom mondani, csak beburkolva.
- Nem hallottam.
- És miért nem hívtál vissza?- az orra érintette a vékony bőrt a nyakamon.
Annyira bizalmas volt. Gyűlöltem magam...
- Mikor észrevettem már majdnem itthon voltam- kibontakoztam az öleléséből, mert már nem bírtam tovább. Nem bírtam elviselni hogy ilyen kedves velem, amikor hazudok neki.
- Nem számít- mosolygott. - Van kedved megnézni egy filmet?
- Persze- erőltettem én is egy mosolyt az arcomra. Ez is ment. Még egy pirospont...- Csak előtte átöltözöm- fordultam sarkon és elindultam felfele a lépcsőn.
- Ahhoz nem muszáj felmenned...- szólt még utánam, mire egy valódi mosoly szökött a számra.

Már vagy 10 perce folyattam magamra a hideg zuhanyt. Ez az idő elég volt ahhoz, hogy eldöntsem mit fogok tenni. Elmondom neki hogy hol is voltam. Nem érdemli ezt meg.
Mikor lettem én ilyen lelkiismeretes? Nem tudtam a választ. Azt sem hogy miért pont vele szemben. Hiszen őt gyűlöltem a legjobban amikor idejöttem Los Angelesbe. Aztán minden megváltozott. Még ha nem is akartam beismerni magamnak.

Elzártam a csapot és megtörölköztem, aztán felvettem egy másik ruhát, a hajamat kiengedtem és erőt véve magamon lementem a nappaliba. Justin a kanapén ült, a laptoppal az ölében.
- Justin, szeretnék mondani valamit- lépkedtem felé.
Ekkor rámnézett és megtorpantam. Még soha nem láttam ilyen dühöt az arcán. Már tudja.
- MÉGIS MIT? MIT SZERETNÉL MONDANI CLAR?- kelt ki magából és felállt.
A fejem visszhangzott a hangjától.
- Nem egyedül voltam, a városban,én...
- Csak nem Harry Styles-sal? Eltaláltam? Király vagyok. Vagy inkább egy balf*sz akit simán át lehet verni- nevetett kínjában.
- Nem! Nézd, csak nem tudtam hogy mondjam el.
- Mit Clar? Nagyon nehéz lett volna- rázta a fejét. -Együtt vagytok, igaz?- túrt a hajába idegesen.
- Nem!- jelentettem ki határozottan. - Semmi nincs köztünk.
- Semmi? Se szerelem, se szex, se csók, se tapizás...- sorolta dühösen.
Lehajtottam a fejem, a karomat pedig magam köré fontam. Nem hazudhatok neki most is.

Justin lendületesen megindult felém, és erősen ragadott meg a karomnál fogva.
- Mi van köztetek?- szűrte ki a fogai között.
Féltem. Még soha, senki nem beszélt velem így. És most tényleg megérdemeltem. Éreztem ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, de azért belenéztem a szemébe. A mogyoróbarna szempár izzott a haragtól.
- Kettő. 2 csók- nyögtem ki.
A szemei elkerekedtek aztán megteltek fájdalommal.
- Szóval semmi, igaz?- a hangja -akárcsak a tekintete- mélységes fájdalomról árulkodott.
- Miért bánt ennyire? - azért mert hazudtam neki, vagy...?
- Az Istenért- engedett el és az ujjait ismét dús hajába vezette. - Mert szeretlek Clar. Érted? Szeretlek!
Nem jutottam se szóhoz, se levegőhöz. Csak álltam ott, bambán, elkerekedett,könnyes tekintettel és néztem a feldúlt fiút, aki rohamos léptekkel megindult az előszoba felé.

Így nem mehet el. Ha ilyen állapotban vezet... Parancsot adtam a lábaimnak és utánafutottam. Már kinyitotta az ajtót amikor utolértem. Hátulról átöleltem és arcomat a hátának nyomtam.
- Kérlek szépen ne menj el- hangom tisztán jelezte hogy a sírás határán állok.
- Egy jó indokot mondj,hogy miért ne.
- Mert... nem akarom hogy bajod essen- mondtam könyörögve.
- Ez nem elég jó-rázta meg a fejét és elindult volna, de nem engedtem el. Igaza van. Nem csak ez az egy okom volt rá. Rájöttem hogy miért csak ő képes megnyugtatni. Hogy minek a hiányát éreztem a nap folyamán és hogy miért kínzott a bűntudat.

- És mert... beléd szerettem- olyan halkan mondtam, hogy azt hittem nem is hallja.
De aztán az izmai elernyedtek és lassan megfordult az ölelésemben. A tekintetében tisztán látszott hogy megleptem.
- Mit mondtál?
- Mert szeretlek.

A bal kezével átkarolta a derekamat, majd még közelebb húzott magához. Belenézett a szemembe, aztán a jobb kezét finoman az arcomra csúsztatta, amikor lehajolt  lehunytam a szememet. A csókja gyengéd volt, érzelemmel teli és édes.  Nem olyan mint amikor az érkezésemkor erőszakosan tapasztotta száját az enyémre, nem olyan mint a volt londoni barátaim csókja, és nem is olyan mint Harry londoni csókja. Ez Justin igazi csókja volt. Azé a fiúé akit szeretek...

28 megjegyzés:

  1. Ismét megleptél!!! Lassan már tényleg nem tudok kiigazodni Clar-en.. Imádtam ezt a részt is, csak így tovább és gyorsan a kövit!! :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a cél drága barátnőm! A rejtélyesség szexi :)) xx

      Törlés
  2. Oh..My....Fucking...GOD! Lesokkoltál. Úristen! Tökéletes rész lett és asdghjkléá..most tényleg nem tudok mit mondani :D Egyszerűen huhh....oké most tényleg nem tudok mit írni. A lényeg, hogy tökéletes lett és siess a következővel!! <3
    Rusii xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm szépen ezt a nagyon asdasgshsh kommentett O.ooooo Szeretem az emberek értelmességét. A Tied hasonlít az enyémhez :D X.

      Törlés
  3. ISMÉT: nevettem, sírtam, mosolyogtam és kiakadtam. Mindig meglepsz te nő személy :D Annyira jó ahogy írsz h fjdvdugodbdlsésj *-* De én másra számitottam. Megint egy nagyot alkottál. Gratulálok a feliratkozókhoz. Ők igazán tudják mi a jó és mit érdemes olvasni :). Siess a kövivel. Remélem megint elkápráztatsz minket, de effelöl semmi kétség xx
    Csók. Teszi :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Teszii!
      Bár én csak mosolyogtam és könnyeztem a hozzászólásodon, nagyon meghatottál vele! Nehéz ilyenkor mit írni... Nagyon köszönöm!
      Love, Dream xx

      Törlés
  4. Elképesztő rész. A vége kicsit Eclipse szerű, de nagyon-nagyon jól írsz. Kedvenc blog.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hédi!
      Wow. Eddig fel sem tűnt, de most hogy mondod... O.o
      Nagyon figyelni fogok az ilyenre ezentúl.
      #kedvencolvasók ♥

      Törlés
  5. Szóhoz se jutok. Sokkolt a vége. Nem értem, ha Clar szeretni Justint akkor mért találkozgat Harry-vel és mért csókolózik vele? Bonyolult lélek a csaj az biztos. De amúgy nagyon jó lett ez a rész is. Tehetséges vagy. Gyorsan kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Clar még nem tudta hogy mit érez Justin iránt, amikor először csókolózott Harry-vel. Aztán a dolgok összekuszálódtak rendesen, az érzelmekkel együtt. Clar a második csókot már nem élvezte, nem akarta. Csak talán a büszkesége miatt nem hajolt el. De őszintén: ha maga Harry Styles hajolna oda hogy megcsókoljon, te elhúzódnál? :)

      Törlés
  6. Harry kocsija jézusom nekem is kell egy olyan! Rohadt jó lett. KÖVIT!!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Ez volt a legeslegeslegjobb rèsz eddig :DD *-* IMÁDTAM!!!!! Gyorsan köviiiit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, kezdek könnyezni. Már tényleg. Köszönöm *-*

      Törlés
  8. Legjobb rész:DD Egyszerűen imádtam!!!!:))) *o* Kérlek gyorsan hozd a köviit!!!:DD

    VálaszTörlés
  9. Szia! :)
    Már egy ideje nézegettem a blogom, aztán tegnP kilenc óra körül elkezdtem olvasni. Igen, ...vagyis nem, nem vagyok normális, hogy olyankor állok neki elolvasni egy blogot, tekintve, hogy másnap suli. Na mindegy...
    Az előbb végeztem vele, és csak annyit mondhatok...volt már pár könnyem amikor blogokat olvastam, de a tiéden majdnem elsírtam magam. Csak azért majdnem, mert vissza kellett tartanom, ha nem akarom, hogy - ja esetleg most lát meg valaki - azt higgyèk, bajom van.:D
    Szóval imádom a történeted, a blogod, és a részt is. :)
    Ja. És még annyit a szereplőkről...ugye Alex G van a képeken? :) vagyis...na...hogy...ő Claire, ugye? :D mert én úgy láttam.
    +feliratkoztam rendszeres olvasónak, tűkön ülve várom a következő fejezetet :))
    Legyen szép napod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh My God!
      Komolyan mondom hogy sikerült megsiratnod. Soha nem sírtam még egy kommenten sem, de ehhez a részhez annyi csodálatos szót fűztetek hozzá, hogy az eszméletlen!
      Köszönöm hogy olvasod a blogot alvás idő helyett -is- . :))
      És igen, Clarie karakterét Alex G testesíti meg. ;)
      Love, Dream x

      Törlés
  10. ÚRISTEN!! KEDVENC RÉSZ. nagyon jól írsz *-* imáádom. remélem együtt lesznek. NAGYON IMÁDOOOM.<3 kövit, hamar. megeszlek. <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyoon szépen köszönöm Kriszti! A jövő héten hozom. <3

      Törlés
  11. Gyorsan a következöt mert már nem birok várni......:)

    VálaszTörlés
  12. Huhhhhh:) Mielőtt még belekezdenék a hatalmas szövegelésbe(mert vagy egy olyan megérzésem,hogy az lesz belőlexD) szeretném tudtodra adni,hogy lehengerlő ezt a történet,és imádom:D:D
    Tudod,hogy milyen érzés az,amikor a szemeid már csak éppen,hogy résnyire vannak nyitva,de úgyis próbálkozol,hogy végig elolvasd a sztorit,vagy legalábbis,ameddig megvan írva,de már az álmosság annyira hatalmába kerít,hogy az már csodaaaa??:D:D:D: Nos velem ez volt,de innen üzenem,hogy sikeres letudtam győzni ezt a hülye feelinget xDxD
    Gondolom,hogy már te is észre vetted,hogy új kommentelő vagyok,mivel csak most találtam rá a blogodra,de ugye bár,ami késik,az nem múlik:D:D És végre kifújhatom a benntartott hatalmas levegőt,mert utól értelek,és minden egyes részt elolvastam,és boldogan jelentem,hogy imádtam minden egyes sorát,mondatát,szavát,betűjét,mássalhangzóját,magánhangzóját...egyszóval mindent.*_*
    Tetszett a csajnak a jelleme,az a "nemtörődömsége ",ahogy először Justinhoz viszonyult:D
    És akkor erről a részről ne is beszéljünk:) Imádtam,érted??? Hihetetlen volt a vége,ahogy kimondták,hogy mit is éreznek egymás iránt:D áááááá az valami leírhatatlan volt.
    Szeretem,ahogy a szavakkal játszol,egyszóval ahogyan írsz,és meséled el nekünk az agyadban megszületett fantázia világot.:D
    Nagyon jó vagy,és már kibaszottul várom a következő részeket:)
    Ha nem gond,akkor az én blogomnál(blogaimnál) megemlíteném,hogy milyen kis gyöngyszemre akadtam,és javasolnám az olvasóimnak,hogy nézzenek be hozzád:D:D::DBiztos vagyok benne,hogy ők is élvezni fogják a történetedet,és mivel én is,ők is Justin fannok vagyunk,így semmi akadálya annak,hogy imádjunk téged is,és a sztorit is:D:D:D
    Ha van kedved,akkor nézz be hozzám is,kíváncsi lennék a véleményedre:
    neversawyoubutiloveyou.blogspot.hu ez az egyik blogom,és,ha körül szeretnél nézni,akkor ott megtalálod a a másik kettőt is:D:D Szóval kérlek siess,mert már nem tudok magammal bírni:)
    Pusziii:) xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is nagyon,nagyon de nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen hosszan kifejtetted a véleményedet a blogról. Nekem-mint írónak- nagyon sokat számít ez, hiszen a Ti kritikátok szerint tudok fejlődni. Örülök neki hogy az alaptörténet elnyerte a tetszésedet, és nem sajnáltad az időt és energiát a részek elolvasására. Az meg, hogy írtál is nekem külön érdem. Nekem tényleg eszméletlenül sokat számít!
      Igyekszem mindig izgalmas és tartalmas részeket hozni,bár ez a legtöbbször nem sikerül-szerintem.
      Ha hirdetnéd a blogot azzal nemcsak hogy boldoggá tennél,hanem hipermegaextraszupi boldoggá!
      Mindenképpen benéztek a blogodhoz, és egy cserébe máris kitettelek.
      Köszönöm még egyszer is!
      Love, Dream Xx.

      Törlés
  13. mikor lesz kovi resz??:)

    VálaszTörlés
  14. Vár rád nálam egy kis meglepetés. :) http://justinandkimforever.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés