25. rész

Kedves Olvasók!

Ismét elmondhatatlanul hálás vagyok, a kommentekért, a feliratkozásért, az olvasásért. Ma nem szándékozom sokáig szaporítani a szót. Van bennem egy kis kíváncsiság, hogy vajon hány új feliratkozó jön össze a következő részig- amit terveim szerint a következő héten hozok. Kis előzmény belőle a csoportban várható, mint mindig. Zenének Taylor Swift - Safe & Sound dalát választottam. Mindenképp nézzétek végig a videót legalább 1x! Tökéletesen illik ehhez a részhez, hatalmas inspiráció-löketet adott nekem. Jó olvasást!

Love, Dream

Safe & Sound

Justin Bieber

Amikor hazaestem a repülőtérről halálosan fáradtnak éreztem magam. Igaz hogy aznap még semmit nem csináltam, de nem is kellett. Elég volt folytonosan Clarre gondolnom. A repülőn végig a Twittert böngésztem, miután beszólt a rajongóimnak. Ezt az egyet senkitől sem viselem el. Ha Ők nem lennének, én sem lennék ott,ahol most vagyok. Mindent Nekik köszönhetek. A legkevesebb amit megérdemelnek, hogy csak jót mondanak Róluk. A közösségi oldal hemzsegett a rajongóim által küldött tweet-ektől. Mindig öröm tölt el, ha látom hogy élvezték a koncertet. Ez alkalommal a szálloda előtti fotózkodás és autogram osztás kimaradt. Páran megjegyezték ezt, de nem utálkozva, inkább reménykedve hogy legközelebb pótolni fogom. Ebben biztosak lehetnek.

Olvasgattam a rajongóim hozzászólásait és a nekem szánt üzeneteket, aztán valami eszembe jutott. Azóta hogy Harry elvitte Clart a szállodából nem beszéltem vele. A többi fiúval sem beszéltem tegnap óta, de Harry kitűnt közülük. Még mindig nem sikerült megfogalmaznom magamban hogy miért zavart amikor elmentek. Pontosabban amikor elvitte Clart. Nagyon sok mindent éreztem akkor. Csodálkozást, haragot, féltékenységet... Egyik sem éppen pozitív érzelem volt. Órákig vitatkozhatnék saját magammal, akkor is be kellene vallanom, féltékeny voltam. Talán mert életükben először találkoztak, de máris megtalálták azt az összhangot, ami a Clar és az én kapcsolatomból hiányzott. Vagy mert látta hogy néz Clar Harry-re, és fordítva. Vagy csupán mert önző vagyok, és nem szeretem ha hozzá nyúlnak ahhoz,ami az enyém. Pedig Clar éppenséggel minden, csak nem az enyém.

Rákerestem Styles profiljára és bekövettem. Nem azért, mert olyan nagy rajongója lennék... A bandából Niallt és Zant bírom a legjobban. Viszont szükségét éreztem annak, hogy szemmel tartsam.

Szabályosan félrenyeltem a vizet amit kortyolgattam, amikor megláttam a legutóbbi kiírását. Pillanatok alatt elfogott a méreg, és csak azért nem vágtam le a laptopot a földre mert Clar a hátsó ülésen gubbasztott. Ha nem lett volna fülhallgató a fején, valószínüleg feltűnt volna neki a szaggatott légzésem. Így legalább nem kellett magyarázkodnom. Legalábbis neki...

Amint földet értünk felpattantam és szinte futva tettem meg a távolságot a gép ajtajáig. Csak akkor néztem körül, amikor leértem a lépcső aljára. Nem tudom hogy a hiúság miatt vagy sem, de elég kevés Beliebert láttam az elkerítő fémkapuk mögött. Gondoltam szerzek pár jó pontot a londoni után, ha most megállok velük. Így intettem az egyik őrnek és odasétáltam. Mindenfelől a nevemet hallottam, és elkezdtem pózolni a fotókhoz. Az egyik szőke hajú lányhoz mentem oda először. Magas volt és nagyon csinos, talán ezért választottam Őt. Megfordultam, így feltartva a fehér Iphone-t elkészítettük a fényképet. Nekik ugyan nem tűnt fel, de amikor a fehér kalapos lány eltűnt a látóteremből megfagyott körülöttem a levegő.

Több mint fél órát töltöttem a reptéren a rajongókkal, utána a sofőröm- és néhány testőr- segítségével épségben hazaértem. Az autó ablakán kibámulva végig csak egy lányra gondoltam. Nem arra a szőkére a reptérről. Az én gondolataimat egy barna angyal foglalta le.

Ledobtam a táskámat az előszobában, becsuktam- pontosabban bevágtam magam mögött az ajtót- és besétáltam a nappaliba. Miután elutaztunk Clarrel a takarítók elvégezték a munkájukat, de ezt leszámítva semmi sem változott. De mégis. A ház kihalt lett. Ismét olyan üres és jelentéktelen mint 1 héttel ezelőtt. Ütemes léptekkel siettem fel az emeletre. Mikor beértem a szobába, amely az Ő lakhelye volt pár nappal ezelőttig, a csalódottság szétáradt bennem. Már nem éreztem a jelenlétét. Minden személyes holmiját magával vitte. Úgy, ahogyan az illatát, és a lényem egy részét is.

Tehetetlenül rogytam le az ágyra. Felkaptam az egyik párnát és magamhoz szorítottam,hátha mégis sikerül felidéznem a parfümjét, sikertelenül. Azt akartam hogy itt legyen mellettem. Hogy tudjam mit,mikor és miért csinál. Arra gondoltam, hogy ha Harry Styles-sel lakhatna, boldogan kapná fel a bőröndjeit. Ettől olyan méregbe jöttem, hogy a párnát elhajítottam a szoba másik végébe. Amaz kecsesen landolt az egyik szekrény tetején, leverve ezáltal ott lévő képet. A törött darabokhoz sétáltam, és bámultam őket. Az üveg szépen csillogott a beszűrődő napfény miatt. A fény még mindig jelen van. Csak mélyre kell ásnunk érte.

Másnap reggel rendeltem pizzát, lezuhanyoztam és éppen a TV előtt ültem- bár az adásból nemsokmindenre emlékszem-, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelző szerint anya hívott. Már majdnem 1 hete nem beszéltem vele. Bűntudatom lett, és hamar felvettem.
- Szia! Ne haragudj hogy nem hívtalak, csak...- kezdtem bele rögtön, de félbeszakított.
- Justin. Clar ott van nálad?- a hangja olyan kétségbeesett volt, hogy meghűlt az ereimben a vér.
- Nincs- mondtam.
- Jajj Istenkém- szipogott.
- Anya, mi történt?- felugrottam a kanapéról és idegesen járkáltam fel-alá.
- Tegnap este beszélgettünk.. és Paul-lal elmondtuk neki, hogy gyereket várunk. Kiabált és felrohant a szobájába. Bezárkózott, és reggel sem engedett a közelébe senkit. Amikor legközelebb felmentem beszélni vele, nyitva volt az ajtó, csakhogy a szoba teljesen üres volt. Istenem Justin, mi van ha valami baja esett? Soha nem bocsájtanám meg magamnak- sírta el magát.

1 perc. Ennyi idő kellett ahhoz hogy a felkapjam a kocsikulcsokat és a város utcáit járjam Clar után. Megnyugtattam anyát hogy nem lesz semmi baja, azonnal a keresésére indulok, Paul is tegye ezt, ő meg maradjon otthon, hátha hazamegy.

A számat harapdáltam miközben szememmel Los Angeles nyüzsgő utcáit páztásztam. Nem érdekelt hogy felismerhetnek. Ideges voltam. Anyának nem volt nehéz azt mondani,hogy minden rendben lesz. De én nem hittem magamnak. Viszont hinni akartam.

6 órán keresztül vezettem. Bementem minden egyes főutcába, a ház környékén az összes mellékutcába. Már lemenőben volt a nap amikor a fehér ferrari-val leparkoltam a házuk előtt. Benyomtam a rádiót és ráborultam a kormányra. Gyűlöltem a tehetetlenségemet. Gyűlöltem hogy úgy kell bemennem a házba, hogy Clart nem találtam meg. Fogalmam sincs hogy hol van. Görcsösen markoltam a kormánykereket. Nem szoktam sírni. Most éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Nem sírtam amikor gúnyolódtak rajtam, amikor bármelyik szerettemet bántották lelkileg. Akkor sem amikor az a veszély fenyegetett,hogy vége a karrieremnek. Akkor most miért? Miért vagyok képes miatta sírni?
Mert szereted Őt  te marha. 

Lehajtott fejjel kullogtam keresztül a kapu és a bejárati ajtó között lévő udvaron. Nem látszott rajtam hogy sírtam, de a szemeim égtek a hosszas vezetéstől. Vagy 1000x csörgött a telefonom, de Paul-on és anyán kívül senkinek nem vettem fel. Egyvalakinek fel akartam még, de ő nem telefonált. Persze, az úgy túl egyszerű lenne.

Lenyomtam a kilincset és bementem. Az előszoba végében jártam amikor megláttam Anyát. Egy pillanatra reménykedő volt az arca, de ez még abban a pillanatban váltott mélységes fájdalomra. Odamentem hozzá és átöleltem.
- Soha nem bocsájtom meg magamnak ha baja lesz- zokogta a vállamba, én pedig a hátát simogattam.
Arra gondoltam, hogy lehet hogy Clar utálja Anyát. Nem azért mert a fia vagyok, de Anya kedves, megértő, megbízható és csupa szeretet. Vegyük csak ezt a példát. Clarie a föld alá kívánja, és ezt nem rejti véka alá, Pattie meg úgy aggódik most érte, hogy csaknem ideg összeroppanást kap. Ha előkerül erről beszélni fogok vele. Persze csak azután hogy megkapta a magáét, az eltűnése miatt.
- Nem lesz baja. Tud vigyázni magára- mondtam nyugodt hangon, amihez nagyon öszpontosítanom kellett.
- Legyen igazad Drágám. Legyen igazad!- nyomott egy csókot a homlokomra és bementünk a nappaliba. Vártunk.

Paul este 7 órakor tért haza, az ő arca is megviselt volt, a szeme csillogott a feltörni készülő könnyektől. Nem tudtam ott maradni,amikor egymás nyakába borultak. Felmentem az emeletre,egyenesen Clar szobájába. Az illat ami hiányzott az én házamból, most gyengéden lengte be a helyiséget. Figyelmesen sétáltam körbe, minden kis apróságot megnézve. Még sosem néztem körül igazándiból egy lány szobájában. Az ágyat mindig megtaláltam, úgy nagyjából ennyi volt a lényeg. Clar szobájában különös figyelmet kapott a fehér szín. Szinte minden fehér volt. A falak, a bútorok, a garnitúra... csupán a függönynek volt halványkék árnyalata. Óvatosan ültem le az ágyra. A kezembe vettem az egyik párnát és beleszagoltam. Déja vu érzésem volt, csakhogy ez alkalommal éreztem az illatát. Már majdnem olyan volt, mintha itt lenne mellettem. De csak majdnem.

Az idő múlása feledésbe merült. Csak ültem az ágyon, szorongattam a párnát és semmi más nem érdekelt. Az agyam felmondta a szolgálatot. A következő dolog amire feleszméltem a kiabálás volt. Bár hallottam, nem tudtam kivenni a szavakat, de azt igen, hogy az egyik hang tulajdonosa Clarie. Hirtelen elöntött a megkönnyebülés. Már nem érdekelt hogy le akartam szidni. Hogy olyan fejmosást szántam neki, amit sosem felejt el. Egyszerűen csak örültem hogy semmi baja.

Felpattantam és léptem egyet az ajtó felé, amikor az kivágódott és csupán egy elmosódott barna hajzuhatag látszódott utána. Még egyet nyikkant a tömör fa amikor Clar bevágta, aztán elnémult. Clarie lassan megfordult, és egy pillanattal később a szemembe nézett. Gyönyörű barna szemeiből patakzottak a könnyek.

Gyere ide- sugalltam a tekintetemmel, és mintha csak olvasott volna a gondolataimban a karjaimba omlott. Felszakadt belőlem egy sóhaj. Ujjaival görcsösen gyűrte össze a pólómat a lapockámnál, amíg az én ujjaimmal a haját simogattam. Éreztem ahogy megtörött a jég.
- Nem lesz semmi baj. Soha nem hagyom hogy bajod essen. Itt leszek veled. Megígérem- öleltem még jobban magamhoz.
Pár percig álltunk csak úgy, amikor sikerült megnyugodnia. Egy merész lépésre szántam el magam. Az ölembe kaptam és az ágyhoz vittem. Aztán leültem őt pedig a combjaimra tettem. Féltem attól hogy kiakad, feláll és kizavar. De nem tette. Csak átkulcsolta a derekamat és a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Miért nem csesztél még le?- szólalt meg kicsivel később.
Olyan halk volt a hangja. Olyan,más. Mintha minden erő elszállt volna belőle. Mintha belül teljesen üres lenne, és értéktelen. Pedig nem az. Ő a fény az én sötét világomban.
- Terveztem-ismertem be, aztán késztetést éreztem hogy őszinte legyek vele, ezért folytattam-, de rájöttem hogy sokkal fontosabb hogy jól vagy.
Fejemet illatos hajára hajtottam, és behunytam a szemem. Nem beszéltünk. Néma csend honolt az egész házban. Tökéletes pillanat volt. Azt hinné az ember, hogy ezt csak megszakítani lehet. Tévedés. Clar csak még tökéletesebbé tette amikor feltette az újabb kérdését.
- Miért törődsz velem? Én eddig csak bunkón szóltam hozzád, gúnyolódtam veled és...
- Mert ezek semmit nem számítanak ha szeretünk valakit- szakítottam félbe kedvesen.

Amikor megmozdult komolyan megijedtem hogy elmegy,de ismét tévedtem. A kezemet-ami idáig a derekán hever- a kezébe vette, gyengéden,bizalmasan.
- Kérlek ne hagyj itt- suttogta alig hallhatóan.
- Soha.