2013. április 6., szombat

9.rész


Kedves Olvasóim!

Minden gratulációm a Tiétek. Nem gondoltam hogy meglesz a 19 feliratkozó, de tévedtem. Ennek örömére ma is közzé teszek egy részt, és holnap is. Gondolkozom rajta, hogy ezt a jövő héten is el fogom "játszani". Aki olvassa a másik blogomat, az ott is talál ma fent új részt. A mai részről: Az elején Justin elgondolkozik Jessicáról, Selenáról és Clarről is, aztán önmagához híven otthagyja a modellt. Hazamegy, de nem minden úgy alakul ahogy eltervezte... 
Love, Dream


Pretend It's OK
Justin Bieber

Hanyatt feküdtem az ágyban. Kezemet a tarkóm mögé kulcsoltam, tekintetem a mennyezetet pásztázta. Jess békésen szunyókált mellettem. Szőke fürtjei szanaszét hevertek a párnán. Nagyot sóhajtottam. Bármit megtettem volna azért, hogy Clar legyen mellettem. 

Jess modell volt. Egy divatbemutatón léptem fel, ott ismertem meg. Akkor még együtt voltam Selenával. Jesse tudta hogy van barátnőm, de nemhogy nem zavart el magától, beinvitált az öltözőjébe. Nem először csaltam meg Selt. Azután még nem szakítottunk, bár azt tudta hogy többször is hűtlen voltam hozzá. Sokszor használtam ki Jessicát, de nem látszott rajta, hogy ez zavarta volna. Mindig csak váratlanul megjelentem, vele töltöttem az éjszakát vagy 1 órát, és eltűntem. Még telefonon sem kerestem soha, noha a telefonszáma megvolt. Erre volt szükségem. Csak alkalmi lányokra. Még akkor is, amikor Selenával voltam, pedig szerettem őt! Ezután jött a szakításunk... Soha többet nem fogom átélni azt,amit akkor. Megkaphatok bárkit akit akarok, egyetlen éjszakára. Nekem ennyi elég. Clart is ezért akartam. Addig nem adom fel, amíg az enyém nem lesz.
Csendben felöltöztem, és kilopóztam a házból. Ez az,amihez értek. Eltűnni az életükből. 
Akkor tűnj el az enyémből is!- ezt mondaná Clarie.

 Beültem az autóba, és hazavezettem. Már délelőtt 11 óra volt. Útközben megálltam egy gyorsbüfénél. Nem tudtam hogy Clar tud-e főzni. Nem lenne hátrányos dolog. Ha nem is, megtanulhatna arra az egy hétre, amíg velem lakik. Egyik kezemmel elengedve a kormányt a fejemhez kaptam. 3 napom van addig, amíg az apja és az anyám hazajönnek.

 Leállítottam a motort, becsaptam az ajtót és fél kézzel egyensúlyozva bevittem az ételt a házba.
- Clar!- kiáltottam, és kivettem 2 hamburgert.
Nem jött válasz, és már farkas éhes voltam, így nekiestem. Már elpusztítottam a kaja nagyját, de őméltósága még nem volt hajlandó lejönni. Ledobtam a szalvétát a tányéromra és kettesével szedve a lépcsőfokokat a szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, de nem jött válasz. Lehetetlen hogy ilyenkor aludjon! Még egyszer kopogtattam, de semmi. Lenyomtam a kilincset,és csodák csodájára nyitva volt. Az ágy szépen bevetve, gitár a jobb oldali kis asztalon. A laptopja az ágyán hevert. Hova a francba mehetett?!
Kivettem a zsebemből a telefonomat,és tárcsáztam a számát.
Az előfizető nem kapcsolható...
Még vagy 10x megpróbáltam, aztán levágtam magam az ágyára. Meg fogom ölni. Csak jöjjön haza...

Clarie Evans

Reggel 8 órakor kikászálódtam az ágyból és lementem a konyhába. Justinnak nyoma sem volt. Végre egy ígéretes nap. Előkotortam a szekrényből egy zacskó müzlit meg tejet. Visszafelé menet láttam, hogy a popsztárocska szobájának ajtaja tárva-nyitva. Tehát nincs itthon. Boldogan mentem zuhanyozni. Eric 10 órakor jön értem, addigra csak elkészülök,nem? Beálltam a zuhany alá, és 10 percen keresztül folyattam magamra a hideg vizet. 

Nem tudtam hogy miként szeretnék Erichez viszonyulni. Én barátként tekintettem rá. Magamat csapom be mindannyiszor,amikor azt hiszem,ez változhat. Mert tudom hogy nem. Nem szerelemre van szükségem, hanem egy barátra. Kiszálltam, magam köré csavartam egy törülközőt, és kifestettem a körmömet.Visszatért a nyári idő, ami Los Angelesben azt jelenti, hogy 2 perc alatt szénné égsz a napon. Kiválasztottam a ruhát, megcsináltam a hajamat és kivételesen kisminkeltem magamat. Mire felkaptam a cipőmet és kiléptem a bejárati ajtón már ott parkolt a fekete Merci. 

Beültem az ülésre, és Eric indított. Elegánsan volt felöltözve. Halványkék inget viselt, egy hosszú farmerral. 
- Gyönyörű vagy Clar!- felemelte a kezemet, és finom csókot lehelt a kézfejemre.
- Köszönöm- mosolyodtam el.
Nem bántam meg, hogy elfogadtam a meghívását.
- Akkor, hova szeretnél menni? Mozi,étterem, park...?- mosolya ragyogó volt.
- Lássuk csak... Lassan dél van. Tehát.. mozi- vágtam gondolkodó fejet.
- Wow. Megleptél,biztosra vettem hogy az étteremre szavazol- nevetett fel.
- Sebaj. Talán legközelebb.

A moziból kiérve egy park felé vettük az irányt. Rengeteget beszélgettünk,és nagyszerűen éreztem magam a közelében. Sokszor húzódott apró mosolyra a szám, bár még nem szabadultam meg attól a faltól,amit magam köré húztam.
- Clar, tévedek, vagy tényleg sokkal jobb színben festesz?- csábos mosolya láttán az égnek emeltem a szemeimet.
- Igazad van! A festék teszi.
- Jajj, ne nevettess! Egy szép lányhoz nem kell smink, te pedig nem szép vagy,hanem lélegzetelállítóan gyönyörű.
- Minden lágynak így bókolsz?- kíváncsiskodtam.
Igazából tényleg érdekelt.

- Az általános reakció erre a pirulás vagy a hálálkodás, még nagyobb eséllyel a tagadás.

- Ezt igennek veszem- bokszoltam finoman a vállába.
- Rendben, csak le ne törjön a körmöd- tettette, hogy fájt az ütés.
- Majd visszanő- legyintettem.

Még órákat sétáltunk, csak úgy repült az idő. Régen nem beszéltem ennyit. Délután 4 óra volt,mikor hazavitt.
-Bekísérjelek?-kérdezte a kapunál.
- Nem kell,köszönöm. És köszönöm a mozit meg a sétát.
- Én köszönöm hogy eljöttél velem- szakított félbe, és gyors mozdulattal odahajolt, és egy puha puszit lehelt az arcomra.
Most vagy soha...
-Örülök hogy ilyen jó barátra leltem itt.
Nem láttam az arcán semmit, a mosolya nem hervadt le. Biztató jelnek vettem.
- Majd beszélünk.
Bólintottam,és kiszálltam az autóból. Szállásolóm nem várta meg hogy az ajtóhoz érjek, kitaszította azt, és szembe találtam magam az őrjöngő Bieberrel.

9 megjegyzés:

  1. Szia:)) Nagyon örülök, hogy holnap is hozol új részt:DD Nagyon klassz lett ez a rész is:)))

    VálaszTörlés
  2. Én is örülök hogy nem kell napokat átizgulni de holnaptól igen klassz rész csak igy tovább


    (*Mónii*)

    VálaszTörlés
  3. Wow! Csak most találtam rá a blogodra de egyszerűen belezúgtam. Tudom ez furcsán hangzott de akkor is. Jól fogalmazol érdekes a történet. Biebs meg egy kis tapló de ennek ellenére nagyon szuper minden.(: Várom a kövit!((:
    Xoxo, Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Brigi,

      Nagyon szépen köszönöm. Nagyon jól esik.
      Love, Dream xx.

      Törlés
  4. Miért kell pont itt abbahagyni?! Annyira imádom! Hihetetlen hogy ennyire ügyesen tudsz írni.:) Remélem tudok várni holnapig.:)

    VálaszTörlés