10.rész

Kedves Olvasók!

Köszönöm az előző részhez kapott kommenteket, és a tegnapi nap során összegyűlt 329 látogatót!♥ Mivel úgy vettem észre, mindenki meg volt elégedve az új "játékkal" ezért folytatnám... Tehát a 11. részt abban az esetben holnap teszem közzé, ha holnap délután 14:00-ig meglesz a 20 feliratkozó. Ha ez nem sikerülne, akkor kedden hozom. A mai részről... Először is zenét majd a szöveg olvasása közben fogtok találni. Derülnek ki dolgok mindkettejükről, és talán Justin és Clar kapcsolata új irányt vesz?

Love, Dream

Clarie Evans

- Mégis hol voltál?- rángatott be Justin a karomnál fogva.

Határozott mozdulattal rántottam el a kezemet, és az iménti jókedvem azonnal elillant. Kinek képzeli ez magát?! Ezt nem haboztam megosztani vele.

- Ki a fenének képzeled te magadat?! Nem tartozom neked magyarázattal arról,hogy mikor, mit,kivel és hogyan csinálok- üvöltöztem vele, aztán lerúgtam a cipőt a lábamról.

- Clarie Evans, nem lennék ideges ha felvennéd azt a kib*szott telefont! És megint azzal a fickóval voltál?

Ha nem ismerném, azt mondanám féltékenységet láttam a szemében. Mielőtt visszaszóltam volna, eszembe jutott a tegnap este. Nem a fürdőzés utáni rész, nem,korántsem. Az,ahogyan felszabadultam mellette. Nem úgy ahogyan ma Ericcel. Eric megnyugtatott, jól éreztem magam vele és megmosolyogtatott. De mélyen belül éreztem,hogy az már nem én vagyok. Ha pár évvel korábban találkoztunk volna... Amikor az autópályán száguldoztunk, akkor éreztem azt hogy élek. Justin mellett. A felismerés hatására megborzongtam.

- Clar!- rázta meg Justin a vállamat. - Figyelsz te rám?

Nem akartam veszekedni. Nem akartam már semmi mást, csak túlenni ezen az egészen, és az ágyamban fekve rendezni kusza érzéseimet.

- Nem. Justin, egyszer az életben nem tudnál a magad dolgával foglalkozni, engem pedig békén hagyni? - hangomból gyengeség sütött, meglepetten nézett rám, aztán sarkon fordultam és felviharoztam a szobámba. Nem állított meg, nem szólt utánam. Becsuktam a szobám ajtaját és nekidőlve leroskadtam a földre. Nem fogok sírni, nem gyengülhetek el.

Hallgattam a szívverésemet, és minden egyes dobbanásnál dobbantottam ujjammal a talajon. Miért pont ő? -kérdeztem magamtól. Olyan válaszra vártam,amit nem kaphattam meg. Vissza akartam repülni az időben. Vissza oda, amikor még minden jó volt. Amikor 10 évesen az volt a legnagyobb problémám, hogy apukám nem hozott nekem fagyit délutánonként. Fejemet hátravetettem és a lábaimat összekulcsoltam. Ki vagyok én? Egy flegma, önző, bunkó lány? Flegma igen, és talán bunkó is. De én is érzek. Még ha nem is akarok. Eldöntöttem. Nem fogok többé üres zombi lenni. Élni akarok, felszabadultan. Minden idegrostom felmondta a szolgálatot a folytonos türtőztetésben. Megpróbálok kijönni Justinnal is. Feltápászkodtam,átöltöztem,átvágtam a folyosón és  lesétáltam a lépcsőn.

Nem vett észre. A kanapén feküdt, fejére szorított egy párnát, és sokáig úgy maradt. Lábaim földbe gyökereztek. Lehet hogy félre ismertem? Lehet hogy nem egy elkényeztetett, nagyképű, flegma popsztár?Halkan odamentem és leültem elé a földre. Leemelte a párnát az arcáról. Meglepődött, ez lerítt róla.

- Rendben. Kezdjük újra- mondtam.

Az oldalára fordult, fejét a kezére hajtotta.

- Justin vagyok- mondta.

- Clarie.

- Mesélj magadról- tekintete figyelmes volt.

Magam sem tudom miért, de beszéltem. Előhozott belőlem valami olyat, amiről azt hittem hogy már régen elveszett.

- Szeretem a kutyákat. 3 éves koromban volt is egy, Snoopy-nak hívták. Szerettem énekelni, ma már csak gitározok. Más vagyok, mint régen. És hiányzik az anyukám- elengedtem egy fájdalmas grimaszt.

- Justin. Flegma, bunkó-igen,ezt eddig is tudtam-. Imádom a rajongóimat. Most épültem fel a Selenával való szakításomból. És örülök hogy beszélhetünk- kacsintott.

- Miért szakítottatok?- tettem fel a kérdést.

- Már kihalt a szerelem.

- Te tudsz szeretni?- na oké, ez gonosz volt. De nem tudtam megállni.

- Megint kezded- rázta meg a fejét.  - Most mindjárt felmész a szobádba, és visszazárkózol.

- Tisztázni akarok valamit. Nem leszünk öri barik.

- Egyenlőre megfelel.

- Ne várj mást- figyelmeztettem.

Ezután csönd állt be, és belemélyedtem a szemébe. Eszembe jutott egy dal, amit nemrég hallottam.

Felálltam és odaültem a zongorához. Magamon éreztem a tekintetét amikor elkezdtem játszani. 15 másodperc múlva abbahagytam.

- Folytasd-kérte lágyan ahogy odajött, és nekitámaszkodott a zongorának.

Justin Bieber

Kicsit elkenődtem amikor felállt. Biztosra vettem hogy visszamegy az emeletre. Meglepődve vettem tudomásul hogy a zongoránál foglal helyet. Lassan belekezdett egy számomra nagyon ismerős dallamba. Nem gondoltam volna, hogy tud zongorázni. Odasétáltam, és hallgattam a játékát. Aztán abbahagyta.

- Folytasd- néztem rá esdeklő tekintettel.

- Nem tudom- motyogta.

- Miért nem?

- Mert csak 1x hallottam életemben. Nincs a fejemben a folytatás.

- Játszd.

Kételkedve nézett rám, de ujjai ismét megszólaltatták a hangszert. Én pedig leültem mellé és énekeltem. Énekeltem azt a dalt, ami az egyik legfájdalmasabb volt számomra. Szemei kitágultak. Nem sejtette mire készülök, aztán figyelmét ismét a zongorának szentelte.Ahogy beleélte magát a dalba, ahogy finoman harapdálta a szája szélét, tekintetét pedig a billentyűkre szegezte, olthatatlan vágyat éreztem, hogy megcsókoljam. Az utolsó 2 versszakot már tátogta is, de nem énekelt. Egyre közelebb és közelebb csusszantam hozzá, nem húzódott el. Homlokomat az arcához nyomtam, amikor az utolsó szó is elhagyta a számat. Aztán minden elcsendesült. Mély levegőt vett, és megszólalt.

- Fel kell mennem- hangja elbicsaklott, és még mielőtt bármit is szólhattam volna eltűnt.

Csak néztem utána,még mindig a zongoránál ülve, a kerekeim zakatoltak. Nem tudtam kiigazodni a viselkedésén, úgy, ahogyan az enyémen sem.