7. rész

Kedves Olvasók!

Remélem mindenki kapott jó sok csokit a nyuszitól. Nos, nekem segített az írásban.:D Sajnos vége a szünetnek,holnap nekem már suli lesz... Ohh Yeah (Y)... Remélem kellemesen telt a szünetetek.:) Én kicsit szorgoskodtam, így biztosan nem csúszik egy darabig a részekkel.:) A mai részhez zenét a szöveg közben találtok majd. Nem nyilatkozok semmi mást róla, ez a ti feladatotok lesz. Jó olvasást!:)

Love, Dream

Clarie Evans

 Felálltam és visszatettem a gitárt a kanapéra. Felvettem a fejemre azt a sapkát, amit Justin adott és szembe fordultam velük.

- Mikor megyünk?

- Clar...- kezdett bele Scooter, de az énekes félbe szakította.

- Hagyd Scoot. Már megyünk is- dühös volt.

Nem érdekelt. Nem fogok énekelni nekik.  Justin felkapta a pulóverét, kapucniját a fejébe húzta, és persze a napszemüvege sem maradhatott ki.

- Így is megismernek...-mondtam neki, a kijárat felé tartva.

- Kuss már- tépte ki az ajtót, és kiléptünk a szabadba.

Kinyitotta a sofőr ülés felőli ajtót. Én makacsul álltam a kocsi mellett.

- Most meg mi van?

- Megegyeztünk. Én vezetek.

Mivel nem mozdult, odamentem és a kezemet nyújtottam. Nagy nehezen, de átadta a kulcsokat és beültem a volán mögé. Beült mellém, és bekötötte az övet.

- Félsz?- utánoztam a reggeli beszólását.

- Előbb ülnék be egy vak sofőrhöz,mint hozzád.

Nem vettem magamra.Bedugtam a kulcsokat, beindítottam a motort és gázt adtam.

Hihetetlenül beleszerettem az autóba azalatt a 10 perc alatt, amíg hazavezettem. A forgalom miatt sajnos túl lassan kellett menünk. Száguldani akartam. Érezni, hogy nincs határ. Erre nem volt lehetőségem. Leparkoltam a háza előtt, és ferde szájjal visszaadtam neki a kulcsokat.

- Még élünk- mondta.

Megforgattam a szememet és bementem. Bezárkóztam a szobába, mielőtt még kitalál valami hülyeséget. Bekapcsoltam a laptopomat, és filmet néztem.

Az idő estére felmelegedett. Remek... pont jókor. Megszólalt a telefonom, én pedig felvettem- az ismeretlen szám ellenére.

- Haló? -szóltam bele.

- Clar. Szia! Eric vagyok- hallottam meg az ismerős hangot.

- Hello.

- Sajnálom hogy nem hívtalak korábban, de nem voltam a városban. Holnap délelőtt lenne kedved elmenni moziba?

Nem volt. De inkább a mozi, mint még egy nap Justinnal összezárva.

- Aha.

- Rendben! Akkor 10 órára érted megyek, aztán elmegyünk ebédelni is. Mit szólsz hozzá?

- Jó lesz. Köszi. Akkor holnap.

- Szép álmokat!

Visszadőltem az ágyba, és a tegnap estén járt az eszem. Bármennyire is igyekeztem palástolni, nem tudtam nem gondolni rá. Csak egy pillanatra, de a szája az enyémhez ért. Nem gyengültem el, és ezért rettenetesen büszke voltam magamra.

Fél óra múlva kopogtak az ajtómon.

-Mi van?- kiáltottam.

- Akarsz vezetni?- szűrődött át öntelt hangja.

Tekintetem a plafonra emeltem, és kinyitottam az ajtót.

- Tudtam hogy meggyőzlek- jelent meg egy önelégült mosoly az arcán.

- Attól függ. Hova mennénk este 10 órakor?

- Vegyél fel fürdőruhát-fordult sarkon, és elment.

Ekkora bunkó egy embert... De a kocsi... Unottan előkerestem egy rövidnadrágot meg egy fehér pólót, alá  felvettem a fekete fürdőruhámat és belebújtam egy papucsba. Egy táskába tettem el törülközőt és lementem a földszintre. Justin nem viselt semmit egy fürdőnadrágon kívül.

- Legalább addig vegyél fel valamit amíg odaérünk.

- Nem tetszik?- villantotta ki a fogait.

- Hagyd is. Add a kulcsokat.

Odalépett és átadta őket. Bezártuk az ajtót, és beültünk a kocsiba. Indítottam.

- Mond hogy merre mennyünk- tolattam ki a garázsból.

Ferrari

Justin nyugodtan navigált, végig az úton. Amikor felértünk az autópályára, padlógázt adtam. Keze hirtelen markolta meg a kapaszkodót.

- Te normális vagy?! Lassíts!- 200 km/h...210 km/h...220 km/h..230 km/h..240 km/h...250 km/h....260 km/h...

- Clarie, most!- üvöltötte.

- Csak élvezd- feleltem.

- Mi a franc?!?- mosolyogtam rémült arckifejezésén.

 Olyan hosszú idő után, ajkaim szívből jövő mosolyra húzódtak. Tisztán hallottam ahogy eláll a lélegzete.

- Hunyd le a szemed- odapislantottam, és amikor láttam hogy megtette, folytattam. - Csatold ki az övet.

Keze megremegett, de engedelmeskedett. - Most húzd le az ablakot- lenyomta a gombot, én pedig max. hangerőre tekertem a rádiót. Little Mix- Wings. A zene bömbölt, és ismét gyorsítottam. A szél süvített be az ablakon, letekertem az enyémet is.

- És a legfontosabb. Felejts el mindent. Csak élvezd ahogy szállsz. Nincs idő. Nincsenek szabályok. Nincsenek rajongók. Határ a csillagos ég.

 1 perc 22 mp-nél( a számban a kedvenc részemnél) énekelni kezdtem. Torokból megnyomtam a hangokat. Teljes eufória, ez volt,amit éreztem.

Justin Bieber

Melegem volt, nem bírtam tovább az ágyban maradni. Clarien járt az agyam... És hogy hogyan láthatnám kevesebb ruhában. Ekkor támadt az ötletem. Felrohantam a lépcsőn, és kopogtam.

- Mi van?- hallottam meg nemtörődöm hangját.

- Akarsz vezetni?- az egyetlen dologba kapaszkodtam, amiben lehetett.

Kora délután elbizonytalanodtam azon, jó ötlet volt-e felajánlani a vezetést. Nem a kocsit..Az más. Bármikor veszek másikat, nem ragaszkodom hozzá. Törje szét-de akkor amikor az övé. De egy roncsolt kocsi, az nem hiányzott.

- Tudtam hogy meggyőzlek- jelent meg egy győztes mosoly az arcomon,amikor kinyitotta az ajtót.

Haja kócosan lógott a vállára,még nem öltözött át.

- Attól függ. Hova mennénk este 10 órakor? - vonta össze a szemöldökét.

Kicsit elbizonytalanított az utálatos kifejezés,ami az arcán ült, de semmiképpen nem tántorított el.

- Vegyél fel fürdőruhát- indultam vissza a szobámba.

Felkaptam egy fürdőgatyát, napszemöveget és a vállamra csaptam egy törülközőt.

- Legalább addig vegyél fel valamit, amíg odaérünk- jött le a lépcsőn.

Egy kis táska volt nála, kék nadrág és póló. Egy nagyon vékony, szoros pántos póló...

- Nem tetszik?- érdeklődtem mosolyogva.

- Hagyd is- forgatta meg a szemét. -Add a kulcsokat.

Odadobtam őket, aztán kimentünk. Beültem az anyósülésre és bekötöttem a biztonsági övet. Eszembe jutottak finom mozdulatai, amikor délután elindultunk haza. Ujjai rutinosan mozogtak a váltón, vékony csuklója tökéletes illett a kormányhoz. A halálfélelmem abban a pillanatban múlt el,amikor lábával gázt adott. Még soha nem láttam senkit így vezetni. Amikor vezetett, eltűnt a megszokott arckifejezése- mint gitározás közben.  És magamnak sem akartam bevallani, de imádtam azt a lányt, aki emögött rejlik.

Lassan kitolatott az utcára.

- Mond hogy merre mennyünk- vetette oda.

Könyökömet az ablaknak támasztottam-miután bekötöttem az övemet, és irányítottam. Mikor ráértünk az autópályára, cinkos mosoly jelent meg az arcán, és a kihalt sztrádán megnyomta a gázpedált.

- Te normális vagy?! Lassíts! - szóltam rá mérgesen.

A sebességmutató csak ment feljebb és feljebb.

- Clarie, most! - kihozott a sodromból.

- Csak élvezd- felelte nyugodtan.

- Mi a franc?!- néztem rá értetlenül.

Nem hittem a szememnek. Duzzadt ajkai mosolyra húzódtak. Nem gúnyos, flegma vagy lenéző mosolyra. Nem kaptam levegőt. Ez így nem lesz jó- figyelmeztetett az agyam.

- Hunyd le a szemed- hangja lágyan szállt felém, nem ismertem rá.

Nem akartam, de megcsináltam.

 -Csatold ki az övet.

Kezem megremegett. Nem attól amit kért, hanem ahogyan kérte. Mintha egy angyal szólt volna hozzám.

Kipattintottam a zárat.

- Most húzd le az ablakot- szememet csukva tartva nyomtam le a gombot.

Száguldtunk. A gyorsaság szele süvített egyenesen az arcomba, és az ő sötétbarna hajkoronáját is meglebegtette.

A zene hirtelen felhangosodott.

Tekintete az utat pásztázta a sötétben, ujjaival ütemesen dobolt  kormányon.

- És a legfontosabb. Felejts el mindent. Csak élvezd ahogy szállsz. Nincs idő. Nincsenek szabályok. Nincsenek rajongók. Határ a csillagos ég.

Hirtelen a zene is elnémult.Legalábbis számomra..Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját. Nem, nem bírom!- nyögtem fel és kinyitottam a szememet.