2013. április 29., hétfő

20. rész

Kedves Olvasók!

Leírhatatlanul boldog vagyok a 66 feliratkozó miatt. Köszönöm nektek! Még ha nem is válaszolok azokra a kedves sorokra amiket írtok,mindet elolvasom,kivétel nélkül! Ennek a résznek úgy álltam neki, hogy nem volt semmi ötletem,és ahogy egyre jobban belemelegedtem, csak úgy pattogtak ki a fejemből a szavak. Már van elképzelésem arról, hogy pontosan hogy is folytassam, tehát van remény, hogy nem kell szünetet tartani. Az oldal első díját megtaláljátok erre IDE kattintva. A mai részhez elég sok számot linkeltem, ezek közül 3-mat a szövegben találtok, egyet szokás szerint a kép alatt. A 21. részt akkor hozom, ha elértük a 68 feliratkozót, és sikerült megírnom. Jó olvasást!
Love, Dream

Try
Clarie Evans

A játék elindult, és a szobában feszült lett a hangulat. Liam elővette a telefonját hogy levideózzon minket, mert-állítása szerint- ha sikerül nyernem, történelmet írok. Justin felkelt az ágyról és közelebb sétált hozzánk, ahogyan a fiúk is. Az 5. percben 2:1-re vezettem, és amikor odapislantottam az erősen koncentráló fiú felé, elnevettem magam. Harry kidugta a nyelvét, és minden tudását bevetette.
- Ajj ajj Harold. Úgy néz ki, emberedre akadtál- röhögött Louis.
A göndör fiú szemében felcsillant valami amikor megszólalt.
- Dehogy!
Amikor a csatáromat a kapu felé vezettem, és kicseleztem Harry egyik védő játékosát- egy levegő-rúgással a kapuba juttattam a labdát, így megnyertem a meccset 6:4-re.
- Nyertem- tettem le a konzolt, és vigyorogva fordultam Harry felé.
A játék ideje alatt tényleg igyekezett nyerni velem szemben, tehát nem azért sikerült legyőznöm mert hagyta magát. Azonban semmiféle harag nem tükröződött a tekintetében.
- Gratulálok- nyújtotta felém a kezét.
Amikor kezet fogtam vele, a fehér bőröm és a vékony kézfejem eltörpült hatalmas,férfias tenyerében.
- Erre együnk egyet- szólalt meg a szőke fiú mögülünk.
- Ez megy Youtube-ra- játszotta vissza a videót a banda legfelelősségteljesebb tagja.
- Remek- sóhajtott Harry, de ajkai pimasz mosolyra húzódtak.
- Rendelhetünk.. Ki mit eszik?- vette kézbe a dolgokat Justin. Mióta véget ért a "párbajunk" Harryvel, nem igen szólalt meg, na, nem mintha lehetőséget kapott volna rá, hiszen a banda alaposan túlkiabálta.
Mikor mindegyikük felsorolta hogy mit kér, és Justin továbbította a rendelést a füléhez emelt készüléken keresztül, rám emelte a tekintetét.
- Nem vagyok éhes.
Niall felvonta a szemöldökét, mire Harry odasúgta:
- Ezt soha ne mond előtte.
- Majd észben tartom.
Justint nem igazán érdekelte a válaszom, rendelt nekem is egy Gyrost. Fantasztikus...

Tegnap is abszolút elment az étvágyam attól, ahogyan Justin -szó szerint- öntötte magába a kínait, de most visszasírom ezt elnézve. Szép és jó dolog hogy a One Direction a legnépszerűbb fiúbanda, de egy átlagos ember jobban ismeri az etikettet- legalábbis jobban tartja be. Szabályosan tömték magukba a gyorskaját. Én törökülésben ültem a padlón, minél messzebb tőlük. Szerencsémre nem sok idő kellett nekik ehhez a "totálisan megnyerő" étkezéshez. 5 perc alatt végeztek, beleértve a nekem rendelt gyrost is.
- Mi a következő napirendi pont?- Liam IQ szintje az enyémmel párosítva talán meghaladja a többiekét összesen, a szobából, bár... Lehúzná a saját átlagomat...
Amíg vitatkozni kezdtek azon, hogy TV-t nézzenek, Harry lealázza őket Fifán, játszanak más videójátékon vagy csináljanak TweetCamot, én a gondolataimba merültem. Itt ülök egy szobában a One Directionnal, és Justin Bieberrel. A bolygón lévő lányok 99%-a meghalna ezért, és kénytelen voltam beismerni, hogy semmiért nem cserélnék velük. Mert akár hogy is nézzük, Justin mégsem akkora tapló mint hittem- amikor megérkeztem Los Angelesbe, amikor összeveszett Ericcel, vagy a koncerten-, és megérdemli hogy megpróbáljunk egy kevésbé élcelődő kapcsolatot létrehozni. Azok után hogy megtudta odavagyok a bandáért megszervezte ezt nekem. Már értettem miért volt olyan fontos az After Party- bármiben fogadnék hogy a fiúkat oda is meghívta, miattam. Mikorra a figyelmem visszakalandozott a hotelszobába, Niall ujjai lelkesen pengették a korábban mellette heverő gitárt. A dal nem volt ismeretlen számomra, az egyik saját számukat játszotta, név szerint a Live While We Young-ot. A többiek is befejezték a szócsatát és mindannyian letelepedtek a földre. Mondhatni egész szabályos körben ültünk. A bal oldalamon Justinnal, a jobbomon Harryvel. Niall végigjátszotta a számot, de egyik fiú sem énekelt, és hazudnék ha azt mondanám hogy ezt nem bántam.
- A következőt énekelnétek is?- tettem fel a kérdésemet, megszakítva ezzel a hirtelen támadt csendet.
- Attól függ. Mi legyen a következő?- kérdezte Louis, akinek szemmel láthatóan tetszett az ötlet.
- Egy pillanat!- Justin felpattant mellőlem, kitárta az ajtót és kikerülve egy nagydarab biztonsági őrt eltűnt a szemem elől.
Pár perccel később a gitárommal a kezében jött vissza. Bal kezével behúzta maga mögött az ajtót és amikor mellém ért átnyújtotta a kedvenc hangszeremet.
- Te is gitározol?- emelte rám kék tekintetét a szőke fiú, mire bólintottam egyet.
- És kívülről fújja az összes számotokat- helyeselt Justin.
- Akkor egyezzünk meg. Énekelünk ha te is gitározol- a kompromisszum amit Zayn ajánlott elfogadhatónak tűnt, habár kételkedtem magamban.
- Csak akkor- mosolyogva bólogatott Harry is. Remek...
- Rendben- adtam meg magam. Ez ismét olyan volt,mint a koncerten. Választhattam volna a könnyebb utat is, de mindenáron hallgatni szerettem volna őket.

Miután sikerült egyeztetnem Niallel, egyszerre pendítettük le a húrokat és belekezdtünk az első közös dalba, ami nem volt más mint az első daluk, What Makes You Beautiful. Liam letette a telefonját a kezéből és énekelni kezdett. Tökéletes összhangban voltunk a banda ír tagjával, mintha már ezerszer gitároztunk volna együtt. Úgy a dal felénél Harry közelebb férkőzött hozzám, és úgy énekelte a szólóját. Rekedtes, erős hangja hatására kiült a libabőr a karomra, és örültem hogy a pulóverem eltakarja.
- Ez klassz volt- nyugtázta Bieber, aki mindezt figyelmesen hallgatta végig.
Harry hirtelen felállt, és színpadiasan meghajolt előttem.
- Köszönjük a játékát Kisasszony. Lenne olyan kedves, és a számomra az egyik legkedvesebb dalt is végigkísérné?
A többiek kisebb-nagyobb sikerrel próbálták visszafolytani a röhögésüket.
- Little Things?- kérdeztem mosolyogva, mire felragyogott az arca. Ezek szerint eltaláltam.
- Clar tud ám énekelni is!- amikor azt mondtam, hogy Justin időzítése rémes, igazat mondtam.
- Komolyan?- nézett rám csodálkozással és kíváncsisággal teli tekintettel Harry.
- Valamennyire...- mondtam kelletlenül.
- Csak szerénykedik! Fantasztikus hangja van!- olyan tekintettel néztem Bieberre, hogy reméltem érti a célzást, és befogja végre azt a nagy száját, mert akármennyire is szeretem a gitáromat, lenyomom a torkán.
- Új kompromisszum! Akkor énekelünk ha te is- Zaynnek szemmel láthatóan tetszett a saját ötlete, velem ellentétben. Én nem voltam odáig érte.
- Kérlek- tette hozzá Niall-, énekeld el a szólómat. Kérleeek!
Körbenéztem a rám szegeződött arcokon. Liam és Louis biztatóan mosolyogtak, Niall könyörgő tekintettel nézett rám, Justint nem vettem figyelembe és Harry arcára is kiültek azok a jellegzetes gödröcskék.
- Legyen- forgattam meg a szemeimet.
Justin feléjük kacsintott és kényelmesen elhelyezkedett,hátát az ágy szélének vetve. Elővette az Iphone-ját, és - gondolom - beüzemelte a kamerát. Harry visszaült mellém.
Lopva Niallre pillantottam, és belekezdtünk a dallamba. Már nem csak az ujjaim által megszólított hangokra kellett figyelnem, hanem az énekre is. Magamnak tátogtam, hogy ne veszítsem el a fonalat- bár ezt a dalt akkor is tudtam volna, ha álmomból ébresztenek fel. Amikor Harry énekelni kezdett, megborzongtam, és ez már nem kerülte el a figyelmét. Éreztem ahogyan elmosolyodik,és közelebb hajol. A szája pár centiméterre volt a fülemtől. Kicsit megráztam a fejem, hogy eltávolodjon, mert így is erőt kellett vennem magamon, hogy kiadjak akárcsak egy hangot is, amikor elérkezett Niall- jelen pillanatban az én - időm.Tisztán hallottam ahogy Harry- és a többiek visszafolytják a lélegzetvételüket. Hát persze. Ha Justin Bieber mondja azt valakire hogy tud énekelni, az valamit mégis tudhat, nemde?

- Ez, fantasztikus volt- köszörülte meg Zayn a torkát.
Letettem a gitárt, és megköszöntem.
- Clarie, kérdezhetek valamit?- szembefordultam a mellettem ülő göndör hajú fiúval.
- Ez már egy kérdés volt. De igen.
- Felvehetünk veled egy dalt a lemezünkre?
Most nekem akadt el a lélegzetem. Ha valaki azt mondta volna nekem pár hónappal ezelőtt, hogy Justin Bieber mostohatestvére leszek, és a One Direction szeretne velem egy közös dalt felvenni, kinevetem. És most itt ülök ezelőtt az 5 fiú előtt, akik a válaszomra várnak, miközben a hátamon érzem egy barna szempár égető tekintetét.

4 megjegyzés:

  1. jujj ez nagyon klassz rész lett!! :DD gyorsan a kövit!!! :))

    VálaszTörlés
  2. ez most meglepett, nem is kicsit.. fantasztikus lett ez a rész is és nagyon tetszik, hogy visszatekintesz a múltba. csak így tovább és gyorsan a kövit! :) xx

    VálaszTörlés
  3. Ezt nem hiszem el. Ez a rész nagyon szuper lett! Kövit gyorsan!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett..imádom a blogodat!!! Siess a következő résszel xx

    VálaszTörlés