2013. április 17., szerda

16.rész

Kedves Olvasók!


Köszönöm a feliratkozást, ismét kitettetek magatokért! Én is igyekeztem, remélem ez látszik a mai részből-is.   A következő részt akkor hozom, ha elértük a 46 feliratkozót. Előre jelezném, hogy a 17. részben kevés a párbeszéd. Tényleg nagyon az érzéseket fejeztem ki(igen,már megírtam, tehát rajtatok áll hogy mikor hozom :3), és most először, de meg vagyok elégedve egy résszel. Azért bízom benne, hogy ti megvagytok és meglesztek mindegyikkel. :) Olyan zenét csatolok, amit már játszottam le nektek( ha jól emlékszem), de a koncert hangulatához nélkülözhetetlen. Jó olvasást!
Love, Dream


Concert
Clarie Evans

Kelletlenül halásztam elő bőröndömből a ruháimat. Bár az idő estefelé csak még hűvösebb lett, a koncert zárt teremben lesz, és nem szándékoztam bundacsizmában elmenni. A "rendkívüli esemény" hatására kisminkeltem magamat, a hajammal már nem szándékoztam ennyit vacakolni, göndör tincseim szabadon lógtak le a vállamra. Még egyszer megnéztem magam a tükörben, aztán kiléptem a folyosóra, ahol csak egy őr állt.
- Tom vagyok. Én foglak elvinni a koncertre- mondta hanyagul.

Nem szívleltem meg azalatt az idő alatt sem, amíg elfuvarozott az arénába. Nem tagadom,megdöbbentem! Életemben nem láttam még annyi embert, mint akkor, és voltam már jó pár koncerten.  Amikor megérkeztünk azt gondoltam, a legnehezebb dolog egy parkoló találása lesz, de tévedtem. Bejutni az aréna sokkal nehezebb volt! A hátsó bejáratnál mentünk be, de még a folyosón sétálva is visszhangzott a fejem a sikoltozó lányok miatt. Azt gondolom nem kell részleteznem,hogy az aréna hatalmas volt. A folyosó ezer felé ágazott el, és kivételesen hálás voltam hogy van kísérőm-még ha Tom is az-, mert egyedül biztosan eltévedtem volna. Tom végül megállt.
- Justin azt mondta, ide küldjelek be-mutatott az ajtóra.
Bementem. Justin a kanapén ült ölében egy lánnyal,akivel  nyalták-falták egymást. Összevontam a szemöldökömet.
- Áhh, Clar- vett észre, és felállt, mit sem törődve a duzzogó lánnyal.
Nos, ha a szőke lány tudott volna a tekintetével ölni, már halott lennék. Hidegen viszonoztam a pillantását.
- Hamar ideértél. Vanessa, azt hiszem,menned kéne- nyújtotta oda neki a kezét.
A szőke lány, Vanessa, még magához húzta Justint és magabiztosan megcsókolta, aztán elhagyta az öltözőt.
- Tudod, nem akartam volna zavarni- vágtam oda neki epésen.
- Nem zavartál-legyintett, és visszaült a kanapéra. - Még van negyed óra kezdésig., addig ott fogsz állni?
- Nem. Terveim szerint kimegyek és csatlakozom az őrült lánytömeghez.
- Tényleg?- lepődött meg.
- Hogyne.
- Inkább ülj le ide- veregette meg maga mellett a kanapét.
- Szerintem kihagyom.
Kihúztam a tükör előtti széket és leültem, majd követtem a példáját,és előhalásztam a telefonomat.


- Te viccelsz velem,ugye?- horkantam fel.
- Ha máshogy nem állsz szóba velem- húzta fel a vállát.
Mielőtt visszavághattam volna, kopogtattak az ajtón.
- Justin! 10 perc és kezdünk!- hallottam meg Scooter hangját.
- Vettem!- válaszolt a popsztárt. - Nos, Hercegnő, hol szeretnél tombolni? A színpad mögött, vagy az első sorban?- arcán ismét az önelégült mosoly virított.
- Komolyan választhatok?- tetettem a lelkesedést. - A színpad mögött.
- Akkor menjünk.
Követtem őt egészen a színpadig, ahol már nagy volt a nyüzsgés. A zenekar már behangolta a hangszereket. Megakadt a szemem az egyik fiú gitárján. Ismerősnek tűnt, aztán rájöttem, hogy azzal a gitárral játszottam a stúdióban. Mielőtt felment volna a színpadra, Justin odaszólt nekem.
- Élvezd a műsort Hercegnő.
Hogy is gondoltam hogy megváltozhat?! Abban a pillanatban hogy a színpadra állt, a tömeg eszeveszett kiáltozásba és sikoltozásba kezdett. Justin köszöntötte őket, majd az estét a Never Say Never számával kezdte.
- Na, hogy tetszik?- termett mellettem Scooter.
- Elmegy- válaszoltam neki, remélve, hogy nem feszegeti tovább.
Ahelyett, hogy megsértődött volna korántsem barátságos viselkedésem miatt, felnevetett.
- Előbb halnál meg,mint hogy beismerd,hogy tetszik,igaz Clarie? - nevetett tovább.
Igaza volt.

Az utolsó előtti dal az As A Long As You Love Me volt. 2 óra elteltével már mindenki teljesen felszabadult volt, még én is. A Belieberek kívülről fújták a dalokat.
- És az utolsó szám előtt egy kis türelmet kérnék!- jelentette be az énekes, aztán levágtatott a színpadról.
A zenekar és a táncosok is követték a példáját.
- Na mi van?- döbbent meg Scooter. - Justin! Ne szórakozz. Már csak 1 dal van hátra. Told vissza a s*gged a színpadra, és csináld végig!
Bosszúsnak tűnt, de volt rá oka.
- Megyek, de máshogy csináljuk- emelte fel a kezét védekezés képpen.
Tekintete rám vándorolt, a gyomrom összerándult. Rossz előérzetem volt.
- Clarie fog gitározni- nem tévedtem.
Kell ennél rosszabb?
- Mi van?- döbbent le mindenki körülöttünk.
- Álmaidban- hangom magabiztosan csengett,és ezért hálás voltam.
- De ő nem is tud gitározni- szólalt meg az egyik táncoslány.
Mielőtt rá néztem,már tudtam hogy ki az. Vanessa.
- De tud- kelt a védelmemre Scooter.
- Justin, vissza kell menned- bújt elő a paraván mögül az egyik rendező.
- Csak akkor megyek vissza, ha Clar feljön, és gitározik- makacskodott.
Felemeltem a fejemet és ránéztem. Barna szemei csillogtak- de kétség ült bennük, haja tökéletesen volt belőve- a korábbi táncok után is, ajka enyhén meg volt duzzadva.
Választhatok. Felmegyek, eljátszom neki a dalt, és békén hagy-ebben az esetben rengeteg utálóra teszek szert, főleg a táncosok között, vagy elmegyek. Azt tudtam hogy melyik a legkönnyebb, kétség sem fért hozzá. De vajon melyikhez leszek elég erős?

9 megjegyzés:

  1. ahww.. gyorsan a kövit!!! :)) xx

    VálaszTörlés
  2. jólett:):$ gyorsan kövit ! ♥ : )

    VálaszTörlés
  3. jó lett:):$ gyorsan kövit ! ♥ : ) siess :)

    VálaszTörlés
  4. Szia:) cserében benne bagy? (én lennék a Brigi barátnője :D ) http://nothingisasitwas.blogspot.hu/?m=1
    Tudom hogy két vlogod van de mindkettőt szivesen kirakom!! :))

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jóó rész lett:D Hozd a kövit!! <3 :D

    VálaszTörlés