15.rész

Kedves Olvasók!

Először is szeretném megköszönni a 40 rendszeres olvasót. Nagyon sokat jelent nekem! Már tegnap is kitehettem volna ezt a részt, de csak este kerültem gépközelbe-úgy huzamosabb ideig-, és még muszáj volt utoljára is átnézni, zenét keresni hozzá, és megírni ezeket a sorokat. Volt még egy oka is a mai napnak. A legjobb barátnőm is ír egy blogot, és megmondtam neki, hogy amíg nem hozza a következő részt, addig nem teszem ki én sem. Persze sikerült megírnia, de késő este fejezte be. Lényeg a lényeg, itt a 15. rész. :) A 16. részt akkor teszem ki, ha elértük a 43 feliratkozót!:) 
A részről... Akik azt gondolták, hogy innentől kezdve Clar és Justin kapcsolata felhőtlen lesz, mellé fogtak. Egyrészt mert szeretem csavarni a dolgokat, másrészt meg mert elég furán vette volna ki magát. Ha már a mai részben "puszi pajtások lennének", 3-4 rész múlva vége lenne a történetnek. Én azonban tovább szeretnélek boldogítani Titeket!:) Rögtön a történet elején kiderül hogy Clar utazik-e Londonba, vagy sem, és ez milyen hatással is van rá. Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást mindenkinek! Szeretlek Titeket!♥

Love, Dream

Trouble

Clarie Evans

Behúztam az utolsó cipzárat is és lekullogtam a lépcsőn. A tegnap esti beszélgetésünk járt a fejemben.

-Clar, velem jössz Londonba?- barna tekintete teljesen belémivódott.
Szótlanul meredtem vissza rá, és bár nem látszott rajtam, de a fejemben kitört a 3. világháború. A józan ész azt diktálta, hogy maradjak Los Angelesben. Az apám és Pattie holnap reggel érkeznek haza, nemsokkal azután hogy Justin felszáll a repülőre. Ezt az érvet akartam követni, mert könnyebb volt. Sokkal könnyebb. Egy részem azonban újra látni akarta a szülővárosomat, és ez bizonyult erősebbnek. Mert ha Anya már nem is tér vissza sosem, Londonban nem csak a fájdalmas emlékekkel kell szembenéznem, hanem a gyerekkorommal is, ami számomra tökéletes volt. 
- Clarie?- Justin sokáig várt a válaszomra, így amikor sikerült meghoznom azt felnéztem rá.
- Veled megyek Londonba.

Az idő elég hűvös volt kora hajnalban, és ez Londonban sem lesz melegebb, tehát melegebben öltöztem. A hajamat laza lófarokba kötöttem,és felkaptam egy sapkát is. Semmiképpen nem szeretnék a holnap reggeli címlapokon virítani, annak ellenére, hogy elővigyázatosak leszünk. A fekete Converse oldaltáskámba betettem a laptopomat, hogy ne unatkozzak a repülőn. A taxi a ház előtt várt. Justin már a repülőtéren volt, és a takarító szolgálat az előszobában. A bőröndjeimet berakták az autóba, indulásra készen voltak. Igen, de vajon én is? Visszanéztem a házra. Ez után az 1 hét után valamiért sokkal szívesebben neveztem otthonomnak, mint apámék házát. A környék csak otthonosabbá tette. Csupán azért, mert az utcát gondosan őrizték-a rajongók miatt, így nem volt se forgalmas, se zsúfolt. Mennem kell...tudtam. Az egyetlen dolog ami akadályozott ebben az a kétségem volt. Tekintetemet az ajtó felé vetettem, és kisétáltam a házból. A sofőr kinyitotta az ajtót, és bekászálódtam a taxiba. Kétségek...kétségek gyötörtek. Fogalmam sincs mi lesz Londonban.

Az ablakon bámultam kifelé. A felhők úgy úsztak el mellettünk, mint hal a vízben. Az ég be volt borulva, de még nem volt vihar. Justin magánrepülővel utazott, és nem engedte hogy felszálljak egy másik járatra. Már órák óta hallgattam zenéket a fülhallgatómon, és az idegesség egyre jobban a hatalmába kerített. Végül elővettem a laptopomat és Twittereztem. Nem telt el 2 perc és 40 új tweet érkezett. Mindegyik csak Justin repülőre szállását mutatta, és a repülőtéren tartózkodását. Félelmetesek ezek a riporterek. Holnap az újságok címlapján szerepel majd, pláne az esti koncert után! Bevallom, kicsit megsajnáltam. Az élete egy nyitott könyv. A Belieberek jobban tudják hogy mikor és mit csinált, mint ő maga. Ez persze nem mentség azokra az őrültségekre, amiket csinál. Teljesen összeomolhatna. Mégis kitart. Ehhez tényleg erősnek kell lennie. Vajon ha a barátnője lennék,megkeserítenék az életemet? Felnéztem a képernyőről. Ez az ostobaság hogy a fenébe jutott eszembe? Szerintem éppen elég lesz megbirkóznom azzal, hogy a fogadott testvéreként létezhessek. Amikor újra a közösségi portállal voltam elfoglalva, a körülöttem lévő levegő- ami eddig az utaskabin citromillatú szagával telt meg- Bieber parfümjének az aromáját fújta felém. Nem néztem rá rögtön, mikor beült mellém, és megnézte hogy mit csinálok.
- Ez egy remek kép rólam- jegyezte meg büszkén.
- Szerintem találnék jobbat. Valami olyat, ami tükrözi az egódat.
Felnevetett, és elvette a gépet az ölemből.
- Héé! Ide vele!- egyik kézfeje finoman a csuklómra zárult.
Fél kézzel kilépett a fiókomból és átjelentkezett a sajátjára. Annak ellenére hogy már nem ellenkeztem, nem engedte el a kezemet.
- Üzenjünk a rajongóknak- adott választ a fel nem tett kérdésemre.
- Szegények. Biztosan nem tudnának élni nélküle- vontam fel a szemöldökömet.
Nem ismertem volna be neki, de egy egészen kicsikét meghatódtam attól, hogy gondol rájuk.
"London...repülök! xx." - írta ki.
- Hatalmas fantáziával vagy megáldva!- mondtam.
- Lehet, de figyeld csak!- felém mutatta a monitort-így elengedve a kezemet-.
Fél perce sem tweetelte ki, de máris lett 4000 kedvelője és 3500 reetwet-je.
- Wow- nyögtem ki.
Nekem kb. 200 követőm volt. Amellett a 150 mellett akiket én követtem. Továbbra sem adta oda a gépet, hanem beírta a nevemet a keresőbe.
- Melyik a te profilod?- kérdezte.
- A 2.
Rákattintott és bekövetett.
- Ezzel elátkoztál-morogtam.
- Miért?- arc kifejezése láttán tényleg meglepődött.
- Mind1. Csak add vissza.
- Még nem!- rázta meg a fejét, és a válaszokat nézte, amiket küldtek neki.
- Legyen.
Összefontam a kezeimet a mellkasom előtt és hátat fordítva neki elfeküdtem az ülésen. Hallottam ahogy elfolyt egy nevetést. Az út Londonig immár nyugodtan telt.

Az eső zuhogott, mint mindig. Mélyen magamba szívtam az ismerős levegőt, és elzártam a feltörni készülő fájdalom hullámot. Magam után húztam a  bőröndömet amíg fogtam egy taxit. Bár ugyan abban a szállodában leszek Justinnal, nem akartam vele együtt oda érkezni. Nem akartam pletykákat. 3 perc várakozás után ültem be egy száraz kocsiba és lediktáltam a címet. A jármű elindult, és pedig a külvilágon legeltettem a tekintetemet. Semmi sem változott. Semmi, egy dolgot kivéve. London üresnek és elviselhetetlennek tűnt nélküle. A taxinak meg kellett bajlódnia a hatalmas tömeggel a szálloda előtt. Nem kellett volna azon csodálkoznom, hogy a rajongók abban a pillanatban megszállják a szálloda környékét, hogy Justin lábát teszi a kontinensre. Kifizettem a sofőrt, aki készségesen segített kiemelni a csomagjaimat a csomagtartóból, aztán elhajtott. Földbe gyökerezett lábbal álltam a rajongók mögött. A dobhártyám beszakadni készült, a fejem megtelt a sikítások és visszhangok keverékével.
Justin. Szeretlek. A tied vagyok. Kellesz nekem. Imádlak. Gyere ki. Életem.
Kirázott a hideg, amikor megcsörrent a telefonom. Előkaptam,és a fülemhez emeltem.
- Kerüld meg a szállodát. A hátsó bejárat kihalt- mondta Justin.
- Ha lejönnél és elautókáznál 10 méterrel arrébb, a főbejárat is az lenne- hangomban gúny bujkált.
- Szívesen- és letette.
Megindultam az említett hely felé. Gyorsan mentem, hogy ne legyenek olyanok, akik utánam koslatnak. Sikeres manőverezéssel bejutottam a hátsó ajtón, ahol egy őr megállított. Felnéztem rá. Volt vagy 2 méter magas. Pontosan úgy festett mint a filmbeli őrök. Nagy,izmos, kopasz, unott tekintettel.
- Ki vagy?- hangja mély volt, kezét figyelmeztetően elém tette.
- Semmi gond Bruno- fordult be Justin a folyosóra.
- Veled van?- még mindig engem nézett, mintha arra várna, hogy mikor kezdek sikítozni a kinti lányokhoz hasonlóan.
- Különben nem mondtam volna- bólintott.
Bruno végül elállt az utamból.
- Ezt add oda- Justin kivette a kezemből a bőröndöt.
- Nem kell játszani magad- húztam vissza.
- Csak segíteni akartam- végül ismét nála kötött ki, és előttem húzva mutatta az utat a szobám felé.
Felérve a 3. emeletre megállt egy ajtó előtt.
209 - volt ráírva a fából készült eszközre.
-  Az enyém a 213-mas, meg úgy igazából az egész felső szint. Ha kell valami csak szólj a szobaszerviznek.
Motyogtam egy okét, aztán elment. Bementem a szobába. Átlagos hotelszoba volt, egy 5 csillagos szállodához mérten. Egy ágy a közepén mindkét éjjeliszekrény. Az ablak a bejárattal szemben volt, előtte egy kis asztal és székek helyezkedtek el. Az ajtótól bal kézre nyílt a fürdőszoba. Ledobtam az utazótáskámat a vállamról a Converse táskával együtt és eldőltem az ágyon, de nem számítottam rá, hogy elalszom. Az élet néha kiszámíthatatlan...

- Clar...- a kopogás felébresztett.
Megdörzsöltem a szememet, felkeltem, az ajtóhoz kullogtam és kelletlenül nyitottam ki. Nem lepődtem meg amikor Justinnal találtam szembe magamat.
- Túl nagy volt a csend. 2 óra múlva indulunk a koncertre.
- Jahh, jó-ásítottam.
- Csinos legyél ám!
- Nincs miért...
-De van.
- Igen? És mi?- kezdtem felébredni.
- Ha elmondom, nem lesz meglepetés- látszott rajta,hogy élvezi a helyzetet.
Tudtam hogy értelmetlen lenne vitatkozni.
- A rajongók soha nem mennek el,igaz?
- Hacsak eléjük nem vetem magam...- adott igazat nekem.
- Miért is nem teszed meg?
- Mert kell az erő hogy ágyba döngölhesselek- felelte egyszerűen.
- Fulladj meg.
Rácsuktam az ajtót és ledobálva a földre a ruháimat beálltam a forró zuhany alá. Bármit megadnék azért, ha választ kaphatnék két kérdésre.
1. Miért cipelt el magával?!
2. Miért jöttem vele?!