1. rész

Kedves Olvasóim! 

Meghoztam az első részt, és még csak a blog kezdeténél tartunk, máris nagyon boldoggá tettetek. Hogy miért? A Prológushoz összesen 6 megjegyzés érkezett, és aznap amikor közzé tettem lett 6 feliratkozónk, és 221 oldallátogatónk. Ez FANTASZTIKUS! A másik blogomnál( katt ) ennyi oldalmegtekintőt (egy nap alatt) 2 hét után sikerült elérnem. Elképesztőek vagytok! És pontosan ezért teszem közzé ma  az első részt. Nem váratlak meg benneteket, annyira... Most is számítok a véleményeitekre.

Love, Dream

Clarie Evans

Vagy 30°C volt a los angelesi repülőtéren, amikor a gépem délelőtt 10 órakor leszállt. A váróteremben megpillantottam apát, és kelletlenül odamentem.

- Kicsim- ölelt át.

- Szia, apa- bontakoztam ki az öleléséből.

Ő mosolygott, de az én arckifejezésem közömbös maradt.

- Gyere Drágám, bemutatlak a feleségemnek- elvette a bőröndöket és egy, a parkolóban álló fekete Volvo- hoz irányított. Bepakolta a csomagjaimat, én pedig beültem az anyósülésre.

        Los Angeles utcái zsúfoltak voltak, zsúfoltabbak, mint amilyet valaha láttam.

London…- gondoltam keserűen. Apa már egy ideje beszélt hozzám, de nem figyeltem oda rá.

- Clarie- emelte fel a hangját, hogy végre megtiszteljem a figyelmemmel.

- Tessék?- továbbra is a körülöttünk lévő rengeteg járókelőt néztem.

- Azt mondtam, hogy ma együtt ebédelünk. Pattie, én és a testvéred is.

- A mim? Még nem vagytok 1 éve házasok, de már gyereket van?!- őrjöngtem.

Kezeim ökölbe szorultak. Mikor anya megbetegedett, segítség nélkül kellett ápolnom, apa ugyanis változatlanul a világ másik végében maradt. Akkor azt hittem nem tudom ennél jobban utálni. Úgy látszik tévedtem.

- A fiú 1 évvel idősebb nálad- folytatta nyugodt hangnemben.

Bár kicsit lecsillapodtam, még mindig haragudtam rá. Ezek után inkább másra koncentráltam. Nem szerettem beszélgetni, pláne nem vele.

      10 perc kocsikázás után apa egy hatalmas villa előtt parkolt le.

- Először körbe vezetlek a házban, aztán felviszem a holmidat is a szobádba -ajánlotta fel.

Aprót bólintottam és kiszálltunk. A kovácsoltvas kapu és a ház közötti terület gyönyörűen be volt füvesítve, és szebbnél szebb kerti növények tarkították be a látóteret. Ahogy közelebb értünk az ajtón egy fiatalos nő lépett ki. Ében fekete haja, hosszú, vékony teste és ragyogó mosolya volt.

- Szia Clarie! Már nagyon sokat hallottam rólad. Örülök, hogy megismerhetlek. Pattie vagyok- akart átölelni, de hátra léptem.

- Clar- apa arca mérgesnek tűnt, a hangja pedig borúsnak.

- Semmi gond Paul. Még meg kell szoknia- simított végig apám kezén ’a bájos hölgy’.

Nem volt gyomrom tovább nézni őket. Helyette inkább kikerültem őket és bementem a  házba.

Hatalmas nappali volt az előszobán túl, benne egy zongorával, fekete- fehér garnitúrával és minden luxus holmival. Plazma tv, üvegasztal, hangfal-berendezés, a jobb sarokban egy billiárd-asztal, digitális képek a falakon és természetesen ezerféle növény. A nappalival srégen szemben volt a konyha, ahol szintén nem restelltek költeni a berendezésekre. Azon kezdtem töprengeni, hogy az én szobám merre van. Voltak még a lenti emeleten csukott ajtók, de apu ismert annyira, hogy tudja, szeretek a magasban lenni, ezért elindultam a felfelé vezető, kacskaringós lépcsőn.

2 folyosóra ágazódott el az emelet. A jobb oldalit választottam, ahol 3 ajtó volt a jobb oldalon, a bal oldalt pedig festmények díszítették. Az első szoba egy hatalmas fürdőszoba volt, amely fehér és zöld színben pompázott. Mellette volt egy gardrób és végül egy irodai szoba. Megfordultam. Úgy látszik, rossz folyosó mellett döntöttem. Apa és A nő a lépcső tetejéről figyeltek.

- Másik irány. Utolsó ajtó balra- mosolygott a fekete hajú démon.

Nem köszöntem meg, bár tudtam, hogy ez illetlenség. Régebben zavart volna. Ma azonban már nem. Benyitottam az ajtón. A szoba fala fehérre volt festve. Bal oldalt volt egy nagyobb ruhásszekrény, mellette a falnak támasztva egy állótükör.  Középen egy francia ágy, mindkét oldalán éjjeliszekrénnyel. A szoba túlsó oldalán volt még 2 polcos szekrény, kisebb díszek és egy álló fogas is. Volt saját kék árnyalatú fürdőszobám is, aminek kivételesen örültem. Íróasztal volt a jobb sarokban, de mindegyikünk tisztában volt vele hogy csak rá pakolok, a valódi célja miatt nem használom. Az egyetemet ugyanis otthagytam, hogy anyát ápolhassam.

       - Na, hogy tetszik?- hozta be apa a cuccaimat.

A gitáros táskát elvettem a válláról és leültem vele az ágyra.

- Claries, kérdeztelek- várt még mindig a válaszomra. Csak apa becézett így. Utoljára azelőtt, hogy örökre elment tőlünk.

- Elmegy- szedtem ki a gitáromat a tokból.

- 2 óra múlva ebéd. Gyere majd le. Pattie fia is eljön. Szeretném, ha kedves lennél.

Mivel nem válaszoltam, folytatta.

- Ugye megteszed nekem? Az én kedves kislányom vagy- mosolyodott el negédesen.

- Nem!- emeltem fel a hangomat. - Az a lány meghalt az anyjával együtt- tekintetemmel ölni tudtam volna.

Láttam, hogy ezzel megsértettem, de nem reagált a csípős megjegyzésemre, hanem szó nélkül kiment.

Kiment, én pedig elkezdtem gitározni. Nem egy konkrét dalt játszottam. Olyan hangokat keltettem életre, amiket éppen jónak találtam.

      1 óra múlva rászántam magam arra, hogy kipakoljam a ruháimat. Az ajtó melletti szekrény elég tágasnak bizonyult, hogy a temérdek ruhát belenyomjam. Mielőtt anyu beteg lett, mániákus divatmániás voltam. Már nem jártam el vásárolni, de az odáig felhalmozott gyűjteményem még meg volt. Előhagytam azokat a darabokat, amiket az ebédhez szándékoztam felvenni. Nem is igazán az imént említett összejövetelhez válogattam össze a ruhát, hanem mert körbe szerettem volna járni a városban, ehhez azonban muszáj volt teljesítenem legalább ezt az egy kérését apámnak. Melegem volt, ezért lezuhanyoztam. A jég hideg víz felfrissített, és mire felöltöztem és lekullogtam a lépcsőn már 5 perccel elmúlt dél.

- Gyere Clarie! - invitált apa az asztalhoz.

Hatalmas volt az étkező asztal, a rárakott étel mennyisége pedig bőven elég lett volna egy hadseregnek. Nem voltam éhes, de leültem az asztal túlsó végében-minél távolabb tőlük.

- Clar...

- Mi van?- néztem rá apámra.

- A szemüveged...

Feltoltam a fejem tetejére a kelléket, és azzal az "Így már jó lesz"?- kifejezésemmel néztem rá.

-  Akkor, jó étvágyat!- Pattie mosolya 100 karátos volt. Ha eddig lett volna étvágyam, akkor az azonnal elszállt volna.

Elkezdtek szedni a különféle salátákból és húsokból, bár a várva várt fiú még nem érkezett meg. Épphogy erre gondoltam, kivágódott a bejárati ajtó...