39. rész

Kedves Olvasók!

Nagyon igyekeztem befejezni az új részt még a hétvégén, és bár nem sikerült pénteken kitennem, meghoztam. Elnézést kérek mindenkitől a csúszás miatt. A következőt sem valószínű hogy pénteken fogom hozni, a szombat vagy a vasárnap már esélyesebb. Nem nagyon tudok mit mondani. Azt kérem hogy Ti mondjátok el amit gondoltok a részről. Remélem okoztam egy kis meglepetést. Még tartogatom a javát. :* Jó hetet mindenkinek! És jó olvasást!

Love, Dream

Clarie Evans 

Másnap délelőtt megszeppenve ültem a stúdióban. Még mindig fogalmam sem volt arról hogy Justin mivel vett rá arra hogy elkísérjem. Onnantól kezdve hogy felébredtem és lementem a konyhába reggelizni felgyorsultak az események. Justin kócos hajjal és álmos tekintettel állított be a helyiségbe és egy gyors köszönés után rátért a lényegre.

- Clar, nem tudom mennyire vagy tisztában a dolgokkal, de pár hete nem igazán dolgozom... Scooter írt hogy be kéne mennem felvenni az új dalt az albumra... Szeretném hogy velem gyere.

Tudtam hogy egy ideje visszavonult a nyüzsgések elől, viszont a kérésére nem számítottam.

- Miért?

Nem mondanám hogy túlzottan izgatott lettem, viszont sikerült meglepnie.

- Csak nem szeretnélek egyedül itthagyni... Apád dolgozik, az anyám meg vásárolgatni ment. Meghát....- túrt bele a hajába, amitől az ujjaimban értetlen bizsergés szaladt végig - , szeretnék veled lenni. És mivel én nem maradhatok itt...csak te tudsz eljönni velem.

Nem akartam kimozdulni a házból, ennek pedig több oka is volt. Egyrészt mert a kint élő 7 milliárd emberből legalább 40 millió kívánja a halálomat, másrészt meg mert Eric még mindig nem válaszolt a levelemre sem pedig a hívásaimra, és kezdtem aggódni. Mégis amikor felemeltem a fejemet az előttem heverő, kissé elázott müzlimről, és belenéztem Justin szemébe nem tudtam neki nemet mondani. Így a reggelim eltüntetése után használatba vettem a fürdőszobámat és egy tűrhető kinézetet varázsoltam magamnak a kinti időjáráshoz méltón. A kezem remegett miközben a tusvonalamat igyekeztem meghúzni és így eltartott egy darabig ez a művelet. Nem tudtam hogy mi keltett bennem nagyobb félelmet. Hogy el kell hagyjam a házat, vagy hogy Justinnal kelljen ezt megtennem? Ha erről akárcsak egyetlen fotó is nyilvánosságra kerül ismét támadók ezrei küldenek nekem halálos fenyegetéseket majd. Mennyivel másabb lenne minden akkor ha lennék valaki. Ha ismernének annyira hogy ne ítéljenek el a hallottak alapján. Ahhoz viszont nem kell semmit letennem az asztalra hogy személyi őrizetet kapjak és védőfalat a Twitter profilomra. Egyetlen kérésembe kerülne és Justin mindent elintéztetne ezért. Én mégsem kérem meg erre, márpedig nem azért mert nem érzem szükségét. Segítségre van szükségem. De még mindig ugyan az a makacs lány vagyok aki pár hónapja Los Angeles-be költözött. És ha segítségre van szükségem, meg is fogom kapni. Saját magamon fogok segíteni.

A 20 perces sminkfeltevéses folyamat után a vállamra kaptam a táskámat és lementem az előszobába. Bár a táska nem éppen az elmúlt pár évben lett gyártva én imádtam. Talán mert még anyától kaptam régebben... Másnak talán szemet szúrt volna hogy egy kicsit kopottas a sok használattól, és egész biztos hogy megjegyzéseket is kapott volna amiatt hogy nem illik az öltözékemhez de mindez nem zavart. Sőt, nem érdekelt. És ahogy láttam Justint sem. Mikor leértem a lépcső aljára már az ajtó előtt várt. Az ő megjelenésében ezúttal sem volt semmi kifogásolható- legalábbis az én szememben. Gondolom megszokásból- de tetőtől talpig végignézett rajtam.

-  Nagyon csinos vagy. Mehetünk?- nyitotta ki az ajtót udvariasan. Vajon ezt azért csinálja mert újra be akar vágódni, vagy csak egyszerűen udvarias? Ez nem kérdéses.

- Nem kéne külön kocsival menni? - léptem ki utána a szabadba és magam után behúztam,majd bezártam a bejárati ajtót.

- Az egyik őr fog vezetni,és sötétített üvegű kocsival megyünk. Ne aggódj, odafigyelek.

A hangja biztatóan csengett,én mégis kételkedtem egészen addig amíg meg nem érkeztünk a stúdióhoz.

Az épület látványa még mindig vonzotta a tekintetemet. Talán ezúttal nagyobb lelkesedéssel jöttem ide mint a legutóbb. Ami viszont Scooter fogadtatását illeti...nos, az most is épp olyan közvetlen volt mint az első alkalommal. Túlbuzgó ölelésben részesített, majd mosolyogva húzódott el tőlem.

- Úgy örülök hogy megint találkoztunk!

- Téged is jó újra látni - mondtam és mosolyra húzódott a szám. Ez az ember tele van pozitivitással. Talán ezért kedvelem.

- És mesélj nekem egy kicsit. Még mindig énekelsz? - kérdezte miközben elindultunk a hosszú folyosón a hangvezérlős terembe.

- Csak úgy mint eddig.

- Ez mit is takar pontosan? - olyan fura játékot mutatott be a szemöldökével hogy egy visszafogott nevetés csúszott ki a számon.

- Ez azt jelenti hogy még mindig a szobájában ülve gitározik magának - fejtette ki helyettem Justin.

- Mekkora kár! - rázta meg a fejét a 40-es éveiben járó menedzser majd kinyitotta előttem a vastag faajtót és betessékelt a helyiségbe.

Nem kellett kérnie, már ismertem a járást, így a fekete kanapéra helyezkedtem törökülésben. Justin levette a napszemüvegét és felém nyújtotta.

- Vigyázol rá?

- Attól félsz hogy ellopja valaki? - néztem fel rá játékos tekintettel.

- Még szép! Ez egy eredeti Ray Ban! - tette az értetlent.

Megráztam a fejemet és elvettem tőle a fekete szemüveget majd felvettem.

- Megfelel?

- Tökéletes. Csak el ne törd! - nevetett, majd odasétált a hangvezérlős sráchoz aki szólította.

A munka menetéből azt szűrtem le hogy már csak a dal felvétele van hátra. A szövegbetanulás és a dallammal való egyeztetéssel már készen voltak. Feltoltam a fejem tetejére a szemöveget és a karkötőimmel babráltam egészen addig amíg Justint át nem küldték az üvegfal túloldalára a mikrofonhoz.

A fejére emelte a fejhallgatót- vigyázva a tökéletes sérójára... - aztán intett egyet és pár másodperc néma csend után meghallottam a dallamot.

A karomon a libabőr futkosott attól a perctől kezdve hogy meghallottam a hangját. Én nem vagyok és  soha nem is voltam Belieber. Anya halála óta nem is nagyon követtem nyomon sem a zeneipart vagy bármi mást. A legelső szám amit teljes egészében hallottam Justintól az a Nothing like us c. száma volt, de az is azután volt hogy megismertem őt. Most viszont hogy ott ülhettem miközben az új dalát énekelte fel, és az elsők között hallhattam... el tudtam képzelni mit éreznek a rajongói. A hangszíne mély volt de mégis olyan lágy játékokat játszott a hangszálaival hogy az valami eszméletlen. Átadta magát a dalnak, a dal lényege pedig átadta magát a hallgatóknak. Ezekben a percekben nekem, Scooternek és pár stúdiós tagnak. Ők leginkább csak megfigyelték hogy minden hang a helyén legyen. Én viszont magamba engedtem minden sort. Úgy éreztem mintha nekem énekelné a dalt. Mintha csak rólam szólna. És ez....felszabadított. Ez is egy lehetőség lett volna számomra. Az éneklés. Sokan mondták már, de soha nem vettem még fontolóra. Egészen idáig.

- Na, mit gondolsz? - zökkentett ki az ábrándozásomból Scooter.

A valóságba való visszatérés megrázott, és kicsit megborzongtam, ez pedig mosolyt csalt a mellettem ülő férfi arcára.

- Szóval tetszik.

Bár nem így szándékoztam válaszolni, de bólintottam a kijelentésére.

- Tudod tartozom egy vallomással. Justin egy névtelen kisfiú volt évekkel ezelőtt, amikor beállított az egyik saját dalával és könyörgött hogy hallgassam meg. Megtettem, és láttam benne fantáziát. Aztán miután a klipjét is elkészítettük és közzétettük a dolgok jöttek maguktól. Nekem jók a megérzéseim, és egészen biztos vagyok valamiben.

- Mégpedig? - néztem rá kíváncsian. Nem tudtam hogy mire akar kilyukadni.

- Benned megvan minden ami egy énekesnőhöz kell.

A mondata visszhangot vert a fejemben, és csak másodpercek elteltével tudtam reagálni rá.

- Ezt hogy érted?

- Azóta gondolkodom ezen mióta legutóbb itt jártál. Bár nem szívesen tetted, de énekeltél. Kislány, valami elképesztő hangod van! És szeretnék kérni tőled valamit.

Már így is nehéz volt feldolgozni amiket mondott, de ezért bólintottam, jelezvén hogy folytassa.

- Szeretnék felvenni veled egy dalt. Itt és most. Legyen az bármi. Szeretném ha feltehetnénk youtube-ra és mindenki láthatná. Attól hogy belekóstolsz a zeneiparba az nem fog bekebelezni. Mindössze megmutathatja hogy van-e helyed benne vagy sem. És ha úgy látjuk- és látod te is, segítünk hogy megálld a helyed.

Szóval, válaszolj nekem. Felvehetünk veled egy dalt?

A gondolataim cikáztak a fejemben, és teljesen elveszítettem az időérzékemet. Észre sem vettem hogy a mellettünk zajló dalfelvétel véget ért, és Justin pár lépésnyire tőlem megállt.

- Kérlek egyezz bele!

Felemeltem a fejemet és meglepődve néztem rá.

- Nem tudtam erről, de ez fantasztikus ötlet Clar! Csodálatos hangod van! Hagyd hogy élvezetet okozzon másoknak is!

- Nos kislány? Hogy döntöttél? Csak felvesszük a dalt, ez minden. Nem is kell hogy nyilvánosságra kerüljön.

Megkaptam a kezdő löketet. A lehetőség itt toporog előttem és az engedélyemre vár. Ha elindul, egy hegyről fog lefelé tartani. És megállíthatatlan lesz. Mégis, amikor Scooter felé fordítottam a fejemet, egy bólintással egyeztem bele mindebbe.

15 percen keresztül kaptam az utasításokat, miközben egy stylist rámadatott egy másik ruhát pár kiegészítővel. Scooter megkért arra hogy videózzuk is le egyből a számot, úgy kevesebb lesz a munka vele ha úgy döntünk hogy feltesszük a netre. Én meg már nem is tudtam volna nemet mondani. Onnantól kezdve hogy megmondták, a dalválasztás az enyém, biztonságban éreztem magamat. És talán kicsit kevésbé zavartnak. Szóval az alapos ismertető után, tökéletesen kisminkelve- a lány nem szórakozott annyit a tusvonallal mint én... - és magabiztosan álltam arra a helyre ahol pár perccel korábban még Justin állt. A mikrofon állványt beállítottam a magasságomhoz és az üvegfal túloldalára néztem. Egyenesen bele Justin csillogó,mogyoróbarna tekintetébe. A szája sarkában egy kis mosoly bujkált, és a gödröcskék az arcán tökéletesen illettek a helyükre. Az egész srác megjelenése tökéletes volt. Hanyagul fonta karba a kezeit maga előtt, és úgy támaszkodott neki a falnak. Láttam a szemében hogy izgatott. És azt is, hogy hiszi,hogy meg tudom csinálni. Így elszakítottam a tekintetemet róla és jeleztem hogy készen állok. Még nem tudtam hogy mire. De készen álltam.

Mosolyogva léptem oda hozzájuk és Justin heves mozdulatokkal tartott felém, majd magához ölelt. A fejemen lévő sapka a földre esett. Ha meg is lepődtem nem mutattam ki. Köré fontam a karjaimat és fejemet a mellkasára hajtottam. Az éneklés mindig boldoggá tett. Amikor pedig a karjaiban lehettem...

- Annyira eszméletlen vagy- súgta nekem halkan. - Szóval, soha nem engednél el? 

Utalt a dalának egyik sorára, én meg elmosolyodtam. 

- Szeretem ezt a dalt. 

Mielőtt válaszolhatott volna Scooter ott termett és ő is odahúzott magához- elragadva ezzel Justintól. 

- Szuper vagy csajszi! Ebből nagy durranás lesz! - lelkendezett, aztán odahívott mindenkit a számítógéphez és miután felnyomták rá a videót a kameráról lejátszották. Vidámnak,felszabadultnak és pimasznak tűntem a képernyőn. Amilyennek éreztem magamat közben. Nem volt kérdéses a válaszom mikor Scooter megkérdezte: " Feltehetjük? ". 

Egy határozott bólintás kíséretében válaszoltam, végig a derekamon érezve Justin karjait. 

- Igen. 

És már nincs többé megállás. Kifiguráztak? Hallani akartak rólam? Hát tessék, megkapták! Hallhatják minden egyes mondatomat. Minden egyes sort Justin Bieber dalából.