38.rész

Kedves Olvasók!

Először is szeretném megköszönni a sok-sok szép kommentet amit az előző részhez kaptam. Annyira sokat jelentenek nekem. ♥ Nem tudjátok, de csak miattatok van erőm mindig nekiállni a következő résznek. Ha rajtam múlt volna, már rég befejezett lenne a blog. Szóval, köszönöm hogy itt vagytok továbbra is. ♥
A mai részről annyit szeretnék csak mondani, hogy 2 nagyon fontos utalást is tettem, amik a későbbiekben fontos szerepet játszanak majd. A következő részt pedig pénteken hozom, HA sikerül befejeznem addigra. Jó tanulást nektek, és így a hétvége kezdetén jó pihenést!

Lots of love, Dream

Clarie Evans

Az életben nagyon sok dolgot nem kedvelek, ezek egyike a váratlan jött dolgok. A meglepetések- ha úgy tetszik. Ez a srác pedig nem csinál mást csak meglep. Hol rossz, hol jó értelemben. Akárcsak ma délelőtt.

Nem akartam belemenni, és sokáig tartott mire megvitattam magamban a dolgot- legalábbis ha figyelembe vesszük hogy közben végig előttem állt, és a válaszomra várt. De döntenem kellett. Azt hiszem jól döntöttem. London mégsem lett volna a legjobb választás 2 dolog miatt. Az egyik hogy ott nőttem fel, és nehezen léptem volna tovább miközben csupa olyan ismerős helyen lézengek ahol egykor anyával. Mert anyán sosem fogok tudni továbblépni... A másik dolog pedig nem más mint Harry Styles.

Miután Justin elment a cuccaiért kicsit bezárkóztam a szobába. Azt tudtam hogy apa nem fog rámnyitni, és arra sem sok esélyt láttam hogy Pattie igen, de így jobban éreztem az egyedüllétet. És most erre volt szükségem. Meg arra hogy ezt az egészet megbeszéljem Ericcel. De neki még nem voltam képes beszámolni a dolgokról, így fél óra múlva feltápászkodtam az ágyamról és kimentem a folyosóra. Már a lépcső legfelső fokáról léptem a másodikra, amikor hirtelen visszafordultam és gyors léptekkel közelítettem Justin szobája felé.

Kinyitottam az ajtót és az ágyhoz sétáltam. A paplanon tisztán kivehetően látszott hogy valaki aludt itt a múlt éjjel, az pedig már nem okozott túl nagy fejtörést hogy kitalálja ki is volt az. Már megérintettem a puha huzatot amikor meggondoltam magam. Miért lenne baj az ha látná? Had tudjon róla. Had lássa a könnyfoltokat a takarón. Talán sikerül még egy kicsit elmerengenie a dolgokon. Mert még 1 hiba, és nem fogok gondolkodni azon hogy mit lépek.

Gondosan visszacsuktam magam mögött az ajtót és lesétáltam a konyhába. Pattie épp a hűtő aljában kutakodott, amikor hirtelen a hasához kapott és egy halk nyögés hagyta el a száját.

- Pattie, jól vagy? - kérdeztem kicsit aggódva.

Hihetetlen hogy pár héttel ezelőtt még mennyire utáltam. Vagy pár hónappal ezelőtt, nem igazán tudom hogy mikor férkőzött közelebb hozzám, de már nem számított. Tudtam hogy apának nagyon fontos, és ezért szükségét éreztem annak hogy odafigyeljek rá.

- Igen, igen- egyenesedett fel, de a kezét nem vette le a hasáról. - Justin volt itt? - kérdezte miközben lassan leült az egyik székre. Kissé lihegett. Nem is tudom hány hónapos terhes volt. Talán 5? Az egész biztos hogy nem mostanában esett teherbe, a pocakja legalábbis erről árulkodott.

- Igen... - adtam a tömör választ.

- Értem. Elmeséled hogy mi történt? - jelent meg a már megszokott mosoly az arcán.

- Mondjuk úgy hogy kibékültünk.

- Clar... Ő nagyon szeret téged - mondta kedvesen, mire felkaptam a fejem.

- Te tudsz mindenről?

Meglepett, de persze! hogy is ne tudna... Justin még régebben említette hogy Pattie-val mindent meg lehet beszélni. Ezek szerint Ő élt is ezzel a lehetőséggel.

- Igen kicsim. Justin mindent elmondott - bólintott.

Összefontam a karomat magam előtt és a falnak támaszkodtam. Már tudtam hogy Justin miért nem tudott idáig az ittlétemről. Ha Pattie tényleg mindenről tudott, talán egyetértett velem. De ebben nem lehettem biztos, ezért megkérdeztem.

- És... mit gondolsz? - a hangom egészen halk volt, pedig nem vagyok az a szégyenlős fajta. Talán azért mert most sem voltam...inkább féltem kicsit.

- Azok alapján amit tudok szerintem csodálatosak vagytok együtt Clar. Én nem ellenzek semmi olyat ami Őt és Téged boldoggá tesz - mosolygott szüntelenül -. Tudok arról is hogy miért veszekedtetek, és azért nem szóltam erről, mert bíztam benne hogy elmondod majd nekem. Mielőtt megkérdeznéd, apád nem tud semmiről. Nem akartam elkotyogni semmit. Justin titkait már egészen kicsi korától kezdve megőrzöm. És ez nem csak az Ő titka, hanem a Tiéd is. Persze miután Justin felhívott és elmondta azt a szörnyű dolgot, mérges voltam rá. Valójában nem lehet magyarázatokat keresni, de én ismerem a fiamat, és tudom hogy mennyi mindenen ment már keresztül... Túl sok megaláztatás és utálat érte már ahhoz hogy apró dolgokon így kiakadjon. Ha engem kérdezel, biztos vagyok benne hogy az idáig történtek gyülemlettek fel benn annyira hogy ezt tegye. Szeret téged Clarie, ebben pedig olyan biztos vagyok ahogyan csak egy anya lehet. Látom abból ahogyan Rád néz, ahogyan Rólad beszél...

Pattie szavai váratlanul értek. Legalábbis az, hogy ennyire biztos volt a mondanivalójában. Aprót bólintottam és sarkon fordulva a szobám felé vettem az irányt. Most már meg kellett beszélnem a dolgokat Ericcel.

Leültem az ágyamra a laptoppal az ölemben és hosszas pötyögtetés után beszámoltam neki mindenről, ami ma történt. Ugyan még csak déli 12 óra van, mégis úgy éreztem mintha hosszú napok eseményeiről mesélnék neki.

Lenyomtam az entert és elküldtem az üzenetet, aztán a youtube-ra tévedtem. Elég régen hallgattam meg a legújabb slágereket, de mikor az egyik kedvenc énekesnőm új dalára találtam rá azonnal meghallgattam és miután rákerestem, lementettem a kottáját is. Mikor Pattie felkiabált hogy menjek le ebédelni, a dal miatt libabőrös kézzel hagytam el a szobát.

Az elmúlt időszakban a gyomrom elég kevés táplálékkal találkozott, ezért a leves elfogyasztása után teljesen meg is telt, de apám anyáskodó felesége természetesen tömött belém még egy kevés húst is. Aztán bár tiltakozott, leszedtem az asztalt és bepakoltam a mosogatógépbe, majd ismét felsiettem az emeletre. Időt sem hagytam neki arra hogy egy újabb beszélgetést kezdeményezzen. Nem akartam beszélgetni... Kezdtem úgy érezni hogy lassan javulok,már ami az érzelmi állapotomat illeti, és féltem attól hogy egy újabb szívhez szóló monológ mindezt romba döntheti.

Megnéztem hogy jött-e üzenetem, de Eric még nem válaszolt. Valószínűleg dolgozik még, ostoba voltam hogy erre nem gondoltam korábban. Végül is nem számít. Ha hazaért meg fogja nézni az email-jeit.

Addig sem hagytam hogy az gondolataim kergetni kezdjék egymást. Kivettem a gitáromat a tokjából, törökülésbe helyezkedtem az ágyon és a kottát figyelve kezdtem a fejembe vésni a dallamokat. Az idő villám sebességgel röpült el, és a következő dolog amire feleszméltem az egy kocsi hangja volt, ami épp a felhajtón parkolt le. Letettem az ölemből a gitárt és az ablakhoz sétáltam. Azt hittem hogy Justin jött meg, de csak Apa fekete Mercije állt a garázs előtt.

Talán kicsit csalódott voltam, és ami még furcsább, féltem is. Féltem hogy Justin meggondolta magát és nem jön vissza, vagy talán attól hogy megint találkozik Selenával? Magam sem tudtam biztosan. Viszont az ujjaim már elégé elgémberedtek, ahogy a testem is,hiszen percek óta álltam mozdulatlanul az ablak előtt. Életre keltettem a lábaimat és a fürdőszobába mentem letusolni. A hajam már kezelhetetlen volt,de én nem igazán szerettem összefogni, így azt is megmostam. Jól esett érezni a finom tusfürdő illatát a bőrömön.

Fél órával később már megint a gitárom húrjait pengettem, mikor valaki kopogtatott az ajtómon. Azt hiszem teljesen elvesztettem az időérzékemet, hiszen az ablakon beszűrődő napsugarak helyét a kint lévő sötétség vette át. Mintha az elmúlt időben engem is hihetetlen gyorsasággal ölelt volna körbe a sötétség. Most viszont a fény ismét utat készült törni ebben az elveszett lélekben. 

Megráztam a fejemet hogy ismét tisztán láthassak aztán megszólaltam.

- Gyere be. 

Az ajtó kitárult és Justin lépett be a szobámba. Az otthon eltöltött órák alatt volt ideje átöltözni is a pakolás mellett. Most már fehér pólót viselt világos nadrággal és egy piros sapkával, ám amikor bejött a szobába a piros kiegészítőt levette a fejéről és a fal melletti polcra tette.

- Miújság? - foglalt helyet az ágy másik végében. 

- Csak gitározom - húztam meg a vállaimat.

- Jó, azt látom. De mit játszol? - kérdezte kíváncsian.

- Még semmit - adtam a rövid választ, de úgy látszik hogy ezzel nem elégítettem ki a kíváncsiságát, ugyanis visszakérdezett.

- Hallottalak játszani. És ez nem egy semmi volt. 

- Még csak tanulom a dalt- támasztottam meg a kezemet magam mellett.

- És félre tudod tenni egy picit a tanulást, hogy megnézzünk egy filmet? 

- Az attól függ - tettem le az ágy mellé a gitárt -, hogy mit akarunk megnézni.

- Én  a Barátság extrákkal-ra gondoltam, de persze választhatsz te is.

És megjelent az a tipikus vigyor az arcán, ami miatt mindig megborzongtam. Csakhogy most nem voltam hajlandó továbblépni az extrákkal teli szintre, így miután levonultunk a nappaliba a Női szervek c. filmet indítottuk el. Azt hittem hogy sokkal nehezebb lesz mellette lennem, de betartotta amit ígért. Pár célozgató poénon kívül nem ért hozzám, és nem mondott semmi olyat. Azt hiszem erre mondják azt, hogy mindenki megtud változni, ha van kiért. És be kell vallanom, rengeteget számít hogy Ő miattam változik meg.

Legalábbis úgy tűnt,egészen addig amíg meg nem szólalt a mobilja. Hiába nem szándékosan, de odapillantottam, és a telefon képernyőjén a Selena Gomez név villogott. Láttam ahogy Justin az ajkába harap, aztán kinyomja a hívást. 

- Miért nem vetted fel? - kérdeztem jópár perc elteltével. 

- Mert nem érdekel hogy mit akar mondani -tette zsebre a telefont és felém fordult. - Selena komolyan vette ezt az egész "újrakezdjük" dolgot - mutatta az idézőjeleket a kezével -, de már a legelején megmondtam neki hogy én végleg végeztem vele. Nem akarok tőle semmit már nagyon régóta. 

A hangjából ítélve komolyan gondolta amit mond, így felnéztem rá, és a torkomra bántóan kaparni kezdett.

- Pedig úgy tűnik, hogy ő erre nem jött rá- céloztam az ismét felcsendülő dallamra, aztán felálltam és otthagyva Justint a csörgő telefonjával felsétáltam a szobámba.
Már jóval elmúlt 8 óra, és kint az utcai lámpákon, valamint a házhoz tartozó lámpákon kívül nem volt semmi fényforrás. Kétségek gyötörtek. Miért választana engem Selena helyett? Ő sokkal gyönyörűbb, sokkal tehetségesebb, az istenért! Ő Selena Gomez... És én ki vagyok? Clarie Evans. A darabokra törött lány. Tényleg. Sokkal jobb kilátások...

Felkaptam a gitáromat és lesétáltam, még hallottam hogy Justin a telefonba beszél,majd a hátsó ajtón keresztül kimentem a teraszra és leültem a lépcsőre.  Bár este volt,és elég hűvös volt a levegő nem fáztam. Kényelmesen elhelyezkedtem aztán a távolba meredve játszani kezdtem a délután megtanult dalomat. Ha valaha is lehetőségem nyílna, ez a dal egyike lenne azoknak amiket felénekelnék. Vagy csak magamnak megtartanám a végeredményt. Ahogy a hangok elhagyták a számat éreztem hogy eltölt a nyugalom. Bár ekkor még fogalmam sem volt arról hogy valaki az ajtóból engem figyel, és lágy tekintettel szívja magába a torkomból feltörő hangokat. 

Egészen addig, amíg a dal végeztével ki nem lépett a sötétbe és le nem ült mellém. Tudtam hogy Selenával beszélt. Már csak azt nem értettem, hogy miért van még mindig itt.

- Ha lehetne, egész álló nap azt hallgatnám ahogy énekelsz - szólalt meg végül,megtörve a csendet. - Amikor a hangodat hallom megszűnik létezni körülöttem a világ. Mint aznap este, a kocsiban. Teljesen elfelejtettem hogy mennyivel is száguldozol, vagy hogy gyakorlatilag bármelyik percben meghallhatunk mert mondjuk elszáll a fék- a szemem sarkából láttam hogy elmosolyodik. - Ilyenkor melegség tölt el, és nem tudom szavakkal leírni hogy mit érzek. 

Én sem tudtam volna leírni amit akkor éreztem. Talán megkönnyebbülést, megnyugvást és egy kis örömöt is. 

- Miért engem választasz helyette? - kérdeztem szinte suttogva.

Nem válaszolt. A levegő megfagyni készült körülöttünk,egészen addig amíg meg nem éreztem a meleg, férfias mégis puha tenyerét a kézfejemen. Lassan maga felé kezdte húzni a kezemet, és végül a mellkasára helyezte, egyenesen a szívére. 

- Kérdezd ettől a bolondtól,aki beléd szeretett- felelte.

Órákkal később, az ágyamban fekve, a falat bámulva sem csillapodott a szívverésem. Még mindig nem ismertem meg őt teljesen, és még mindig bizonytalan voltam vele kapcsolatban. De két dologban már biztos voltam. Még mindig visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok belé, és jól tettem, hogy nem mentem vissza Londonba.