32.rész

Kedves Olvasók!

Szeretnélek megkérni Titeket, hogy csatlakozzatok a Facebook Csoportba, ahol sokkal előbb tudhattok meg részleteket, és egyéb információkat az egyes részekről. :) Bár az oldalnak 120 feliratkozója van, a csoportban mindössze 46-an vagyunk (engem is beleszámítva).  Szóval, a link: FACEBOOK CSOPORT
Pár nappal ezelőtt (2013.07.22-én) megdőlt az oldal látogatási rekordja. Eddig még sosem értük el az 500-at, de aznap 760-an(!!!) kattintottatok az oldalra. Kedden pedig 524-en, ami a rekorder listán a 2. helyet viszi. :) Valószínűleg ez nem túl érdekes számotokra, de gondoltam azért leírom. ^^
Fontos! Mint látjátok megújult a blog kinézete, tehát várom róla a véleményeket akár a Chatben, akár kommentben! :) 
Az előző részhez kaptam 2 db Nem Tetszik - visszajelzést. Mindenkinek szüksége van a kritikákra, nekem is, így kérem azokat, akik a Nem Tetszik gombra kattintottak - akár névtelenül!- írják le hogy mivel nem voltak megelégedve, hogy változtathassak ezen. Köszönöm. :)
A következő részt a jövő héten hozom, de bal oldalt ki lesz írva pontosan, hogy melyik nap.
Jó nyaralást Nektek, és vigyázzatok magatokra a kánikulában!

Love, Dream 

Kimerültem  kuporodtam össze a fekete kanapén, teljesen beburkolózva a kockás pokrócba amit Eric terített rám. Az eső hatalmas cseppekben áztatta a kinti világot, a szél csavargatta a fák lombjait és egy kisfiú kiáltozva szaladt az elsuhanó papírsárkánya után. Én mégis úgy éreztem, hogy bennem sokkal nagyobb vihar dúl. Már hosszú ideje néztem ki a szoba túloldalán lévő viszonylag nagy ablakon, de az idő elteltével egyre kevesebbet láttam. Bárcsak az érzéseim is elgyengültek volna, csakúgy mint a látásom!

She will be loved

Miután Eric elhajtott Justin házától némaságba burkolóztam. Mint Anya halála után. Hálás voltam ennek a kedves fiúnak, akit korábban megbántottam, elhanyagoltam és figyelembe sem vettem, és mégis, amikor szükségem volt rá szó nélkül ott termett. Amíg a házához értünk Ő sem szólt semmit, nem faggatott és nem követelt magyarázatot. Úgy éreztem hogy szavak nélkül is megért engem. Ezért, miután segített behúzni a bőröndömet a házába, hozzábújtam és ismét zokogni kezdtem. Vagy másfél órán keresztül áztattam az ingét szünet nélkül, aztán a fáradtság erőt vett rajtam és elapadtak a könnyeim. Eric ezalatt az idő alatt segített megállni a lábamon, simogatta a hátamat és nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Mikor már az Ő ereje sem volt elég megtartani a testemet, odavitt a kanapéra.

- Hozok neked forró csokit, rendben? - guggolt le elém, és kedvesen nézett a szemembe.

Pocsékul éreztem magamat. Azt hiszem, rossz fiúnak adtam oda a szívemet. Egy igazi 'rossz fiúnak', aki nem lesz hajlandó visszaadni többé.

Teljesen úgy éreztem magamat, mintha áthajtott volna rajtam egy tank, de egy nagyon halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Nem akartam hogy túl aggódja a dolgokat. Láttam a szemében a haragot, ahányszor csak a felduzzadt arcomra tévedt a tekintete.

- Az jó lesz - bólintottam aprót, a még apróbb ál-mosolyommal az arcomon.

Felállt és kisétált a konyhába elkészíteni a csokis löttyöt, ami talán ad annyi boldogsághormont, hogy ne egy siralomházzá változtassam a barátságos otthonát.

Próbált halkan mérgelődni, de az érzékeim a délután történtektől kiéleződtek, ezért tisztán ki tudtam venni minden egyes szavát.

A pokol mélyére kívánta Biebert - körülbelül ahogyan most én is -. Fájt neki látni amit velem tett, és megértettem hogy Eric valószínüleg még mindig jobban szeret engem,mint egy barátot. Abban is biztos voltam, hogy nem lesz tolakodó - pláne a történtek után, de ő amúgy sem olyan.

Mire visszajött, kezében az energiabombámmal már rendesen feldagadtak a szemeim. Csak leült mellém, a kezembe adta a bögrét, és átkarolta a vállamat.

- Akkor most lelkizni fogunk, mint a legjobb barátnők, vagy esetleg nézünk egy filmet?

Még így is képes volt egy valódi mosolyt csalni az arcomra, nem is értem, hogy hogyan voltam képes meglenni nélküle idáig.

- Filmezzünk - számomra ez egyértelmű volt.

Sejtettem hogy kicsit csalódott, hiszen tudni szerette volna hogy mi történt. Mindenre sor fog kerülni. Csak előbb még helyre kell tennem pár szilánkot magamban, hogy ne lyukasszanak szét.

- És választasz, vagy az én szörnyű ízlésemre bízod magadat?

Kortyoltam egyet a forrócsokiból, és utána megfontoltan válaszoltam.

- Ha most valami romantikus vígjátékot merészelsz betenni, rád öntöm ezt az isteni löttyöt, de egyébként rád bízom.

A válaszomat hallva elnevette magát, ami egy egészen picikét engem is jobb kedvre derített, mivel az ő nevetése nem színlelt volt.

- Igenis kapitány! - vágta vigyázzba magát, és felugrott kutakodni a dvd-k között.

Azt hiszem valamilyen Adam Sandler vígjátékot tett be végül, negyed órás keresgélés után. Én ugyan bámultam a tv képernyőjét, de ezzel mindent el is mondtam. Nemcsak a képkockákat, de a hangokat sem voltam képes felfogni. Utána tévedt a tekintetem az ablakra, és végül ott is maradt. Valahogy reménytelennek láttam most mindent. Ostobaság olyat kívánni, hogy bárcsak ne történt volna meg, bárcsak vissza lehetne pörgetni az időt, bárcsak minden rendbe jönne, mert ezek nem fognak megtörténni.  Az életem kilátástalanul el lett b*szva.  Most is éppen a szakadék legalján ülök, és sajnáltatom magam. Nem, ez nem teljesen igaz. Nem magamat sajnálom. Az egész életemet. Én csakis azért születtem,hogy szenvedjek? Először elvesztettem az Apámat- akit még ha vissza is kaptam, csak részben -, azután Anyukámat, akit sosem fogok már visszakapni, és most Justint.

A látásom kitisztult, ahogyan a fejem is. Még egy dolgot elveszítettem. Ezúttal talán végleg. Önmagamat.

- Clarie, figyelsz? - hadonászott az orrom előtt Eric. Pislogtam párat aztán felé fordítottam a fejemet.

- Igen? Ne haragudj, elkalandoztam.

- Azt mondtam, hogy már 10 perce vége van a filmnek, de te az eleje óta csak a levegővételre figyeltél.

A számat harapdáltam belülről, aztán lehajtottam a fejemet.

- Sajnálom. Én csak...- olyan nehéz volt beszélni. Hirtelen megint azt éreztem hogy fojtogatnak belülről, és a Szörnyeteg ami már évek óta bennem lakozik kiélesítette a körmeit, kíméletlenül vájta az utat kifelé belőlem.

A könnyek ismét elhomályosították a látásomat. Hogy a fenébe lehet ennyi könnyem?

Amint az első sós nedv végigszántott az arcomon éreztem hogy a bögrét- amit idáig görcsösen markolásztam- kiveszik a kezemből, aztán valaki magához húz. Beletörődően bújtam Erichez, és igyekeztem elviselhető állapotban tartani magamat.

- Ne félj! Soha többet nem fog bántani Clar. Senki sem.

A nyugtató hangja visszataszította a könnyeimet. A kezeimet lassan a dereka köré fontam és erőtlenül megszorítottam.

- Köszönöm. Köszönöm hogy idehoztál,azok után hogy paraszt voltam veled, meg hogy nem faggatózol, meg a csokit...

- Jajj Clar - éreztem a hangján hogy mosolyog - , megmondtam hogy mindig számíthatsz rám. Komolyan is gondoltam.

Behunytam a szememet és öleltem, amíg csillapult a légzésem.

Percek múlva Eric lassan elhúzódott tőlem.

- Megmutatom a szobádat, meg a fürdőt. Gondolom most jól esne egy kis nyugalom a meleg vízben.

Bólintottam, aztán felállt és engem is felsegített, majd előttem haladva mutatta az utat. Az Ő háza korántsem volt akkora mint Justiné, vagy az Apámé, de mégis ezt szerettem mind közül a legjobban. Itt menedéket,szeretetet kaptam, és egy igaz barátot. A másik kettőben csak fájdalmat és szörnyű emlékeket.

A szoba amit Eric mutatott ugyan olyan barátságos volt számomra mint a ház többi része. Eric behozta a holmimat aztán magamra hagyott. Ebből a szobából is nyílt egy saját kis fürdőszoba, aminek most hálás voltam. Lekapkodtam az ázott ruháimat, engedtem egy forró kád vizet és beleültem. Nyakig merültem benne, immár nem kímélve magamat a könnyeimtől. Most nem számított, csak ki akartam adni végre magamból. Mindet. Hogy soha többet ne sírjak Eric előtt, Justin előtt vagy akárki előtt.

A víz még a maradék energiámat is teljesen lemerítette. A bőröndömből kihalásztam egy toppot és egy franciabugyit, aztán bebújtam a takaró alá és a plafont bámultam. Minden olyan csöndes volt. Annyira nyugodt, mintha meghaltam volna. Leszámítva Eric halk neszeit a falon túlról. Magamba merengtem a történteken, amíg az éjjeliszekrényen lévő Iphone rezegni nem kezdett.

Tudtam hogy Ő keres. Tudtam, éreztem, mégis a kezembe vettem a telefont. Nem tévedtem. Már annyi nem fogadott hívás és elolvasatlan üzenet volt Tőle, hogy lassan betöltötte a telefonom memóriáját. Mindet kitöröltem. Mindet, kivétel nélkül, elolvasás nélkül. Mindezt összeszorult gyomorral tettem.  Már lenyomtam a lezár gombot, amikor feltűnt egy újabb sms. Ebben a percben küldte el. Nyeltem egyet, és megnyitottam. Úgy látszik, szeretem kínozni magamat.

" Clar, könyörgöm, vedd fel a telefont. Adj valami életjelet. Eltűntél, és magaddal vitted a szívemet. Vigyázz rá, és kérlek, könyörgöm gyere vissza! Egy f*sz vagyok. Teljesen jogosan haragszol. Azt is megértem hogy miért mentél el. De Clar, én vagyok Justin Bieber, és önző vagyok. NEM TUDLAK ELVESZÍTENI. Hercegnőm,  könyörögve kérlek! 

Tiszta szívemből szeretlek. 

Xx. Justin "

Kitöröltem ezt is.Aztán a párnámba fordultam és könnyek nélkül sírtam magam álomba.