42. rész

Kedves Olvasók!

Mielőtt bárki kérdezné, halványlila gőzöm sincs hogy mikor fogom tudni hozni a következő részt! De most nagyon számítok a véleményeitekre. Többen mondtátok, hogy csalódtatok Justinban, sajnáljátok Clart. Nos, még van pár dolog ami függőben van, ezután a rész után, de valakinek egy új énjét ismerhetjük majd meg. És engem érdekel, hogy mit gondoltok róla. Egyébként, remélem hogy mindenkinek kellemesen telt a szünidő, és kitartást kívánok az iskolához! 

Love, Dream

Clarie Evans

Rihanna - What now

Hosszú időbe telt, mire sikerült legalább annyira összeszednem magam, hogy a nappalaimat ne egy élőhalottként töltsem. Ez persze nem jelentette azt, hogy a számban nem éreztem keserűséget valahányszor eszembe jutottak a történtek, vagy hogy a szívem nem volt kész kiszakadni a mellkasomból ennek hatására. Hiszen mindegy volt mit teszek, az az éjszaka mindenhol utolért. Ha kiléptem az utcára, ha bekapcsoltam a televíziót vagy a laptopot, de még álmomban is. Az újdonsült "Jelena" páros végigkísérte az utóbbi 1 hónapomat. 

Aznap reggel amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a hotelszobát. Hagytam Harrynek egy üzenetet, hogy  hazamentem, de megkértem arra is hogy ne keressen egy ideig. Az "egy ideig" nálam valójában sokkal  hosszabb időt jelentett mint neki, de bíztam benne hogy egy kis nyugtom lesz tőle. A másik dolog ami elgondolkodtató az imént említettekben, hogy hazamentem. Haza...hova is? Természetesen nem Justin házába. Kivételesen nem az egész világ elől menekültem, csak Justin elől. Ez viszont nem egy újdonság...Mindegy. 

Talán csalódott voltam és egyben megkönnyebbült is, mikor felfedeztem hogy a ház teljes egészében Justin mentes. Az énekes ugyanis nem volt sehol. Vagyis de, volt, legjobb tudásom szerint épp Selena ágyában. Nem tétováztam, a szobámba siettem és hamar összepakoltam a holmimat. Miközben a ruháimat szórtam bele  hajtogatás-mentesen a bőröndömbe, eszembe jutott hogy anya vajon mit mondana erre. Egész biztos hogy nem egy "ügyes vagy,kislányom" pillantással ajándékozna meg, legalábbis nem a gúny nélküli fajtából. Erre egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. 

Az elég korainak mondható órák ellenére gyorsított tempóban hordtam le a cuccaimat a hívott taxi elé. Hogy miért? Nos, ez nagyon egyszerű. Nem akartam hogy Justin hazaérjen amíg még én is ott vagyok, nem akartam kiabálást- ami nagy valószínűséggel az én jóvoltamból következett volna be-, nem akartam hogy kérdőre vonjon, vagy próbáljon marasztalni- akkor is, ha erre elég kevés esély lett volna. Hiszen mi szüksége lett volna rám, a régi-új barátnője mellett?-. De legfőképp, csak nem akartam meggondolni magamat. 

Mondanom sem kell, apám arcán órási döbbenet volt mikor ajtót nyitott. Piros pontnak írom fel, nem kérdezősködött azonnal, helyette segített felpakolni a szobámba, amin semmit sem változtattak. Minden úgy festett, mint amikor elmentem innen. 

- Hát - gondoltam-, egy darabig most sem fogok elmenni.

Mikor minden holmim a helyére került, apa felém fordult, és elgondolkodva csúsztatta hátra a kezét hogy megsimíthassa a tarkóját. Erre a szokására nagyon is jól emlékszem kiskoromból. Valahányszor nem tudja mit mondjon, mert gondolatok ezrei cikáznak keresztül a fejében, ezt csinálja.

- Nos, Clarie, nekem dolgozni kell mennem, és Pattie is alszik még...

- Nem kell aggódnod, 18 évesen tökéletesen önellátó vagyok. És reggel cseréltem pelust - villantottam felé egyet azokból a pimasz mosolyokból, amiktől általában felforr az agyvize. Most nem értem el a kívánt hatást, mert őrjöngés és letolás helyett csak egy fáradt sóhajt kaptam.

- Rendben. Bármi van hívj csak fel. És kérlek ne ijeszd halálra Pattiet. Legalább a baba miatt ne - nézett rám mire én bólintottam. A legutóbbi alkalommal mikor itt voltam apa újdonsült felesége eléggé belopta magát a szívembe. És ehhez nagyban hozzájárult a tudat is, hogy a féltestvéremet hordja a szíve alatt. Így megnyugtattam apát, hogy a kistesóm védelme érdekében Pattienak nem esik bántódása, legalábbis szándékosan elkövetett emberölés miatt nem, aztán kitoltam őt a szobából. Nem hallottam már érthetően amit mondott, de egy értelmetlen és elég mogorva mormogást még átszűrtem az ajtón keresztül, viszont ezt elnéztem neki. Hiszen melyik szülő rajong azért, ha kipaterolják a gyereke szobájából? Haha.

Azalatt a pár óra alatt,amíg Pattie felkelt nagyon sok könnycseppet hullajthattam volna. De azzal,hogy eljöttem a szállodából nem csak Justint hagytam ott magam mögött. Hanem azt a Clart is, aki határtalanul szerelmes belé. Legalábbis, az utóbbit csak igyekszem... Az első lépés hogy nem sírok többet. A második, hogy végleg leteszek róla. A harmadik pedig hogy azt csinálom végre, amit szeretek. Zenélek.

Így mire Pattie felkelt, én már kipakoltam az összes ruhámat vissza a szekrénybe- ezúttal a szükséges darabokat össze is hajtogattam-, és a körmeimet is rendbe tettem, szegények már sikoltoztak a kegyelemért, és az ágyon ülve hangolgattam a gitáromat. Apa döbbent arca után Pattié volt a következő amivel szembetaláltam magamat. Mikor az ajtóm kinyitódott felemeltem a fejemet és tartottam vele a szemkontaktust. Elgondolkodtam rajta hogy most azt hiszi hogy csak odaképzel engem, vagy még mindig csak álmodik. Így megelőztem őt.

- Jó reggelt. 

- Clar...- kötötte be végül a köntösét. Miután kinyitotta az ajtót a kezei lefagytak, fogva a köntöse szalagját. Szerintem már az ujjai is elgémberedtek mire végül megmozdította őket. - Hogy hogy itt vagy? - folytatta tovább, még mindig hitetlenkedve. Aztán észbe kapott. - Mármint, ne érts félre, örülök hogy látlak, csak ez olyan... meglepő.

Óvatos mosolyra húztam a számat, aztán letettem a gitárt az ölemből. Úgy döntöttem hogy a legegyszerűbb utat választom. Őszinte leszek.

- Justin és Selena összejöttek. 

Ahogy ezt kimondtam, egy "ohh" hagyta el a száját, de folytattam. 

- Szóval én végeztem vele. És szeretném ha nem kérnéd, hogy viseljem el a jelenlétét. Ezek után pedig nem hívnád ide, ha itt vagyok - néztem fel rá, és reméltem hogy megért.

Az arcára őszinte döbbenet ült ki, aztán csak bólintott egyet. 

- Természetesen tiszteletben tartom amit kérsz. Akkor - váltott vissza abba a vidám Pattie-ba, akit megismertem-, reggelizel velem? Ne próbálj tiltakozni! Innen hallom ahogy korog a gyomrod! - nézett rám szigorúan. Vagyis...próbált.

- Menjünk. 

És így történt, hogy a reggeli alatt mindent elmeséltem Pattienak. Nem tudom hogy azért, mert úgy éreztem hogy ezt mással nem oszthatom meg, vagy azért mert kezdtem megszeretni őt. Soha nem fogja pótolni anyát, és ezt ő is tudja. De megígértem neki is,apának is és magamnak is hogy megpróbálok kijönni vele. Úgy tűnik legalább ez a projekt jó úton halad... Pattiet letaglózták a hallottak, és ezt nem is kellett mondania. Láttam az arcán. Nem nézte volna ki mindezt Justinból, pláne nem így. Na igen... én sem. Legalábbis, az utóbbi időben már nem.  A közös reggelit egy közös "csajos nap" követte, mert Pattie megérezte a körömlakkszagot a szobámban, és innentől fogva ragaszkodott ehhez. Állítása szerint ő sem volt már régen fodrásznál, és néhány új kismama ruha sem ártana, az egyre csak növekvő pocakja miatt. Megértettem, és elfogadtam azt is hogy csak több időt szeretne tölteni velem. Hátha így sikerül kiépítenünk egy normális kapcsolatot. Szóval, elmentem vele. És az azt követő hetekben is, vagy kismillió alkalommal. Megjártunk minden egyes boltot, felpróbáltunk több ezer ruhát, és legalább ezek felét cipeltük haza minden "csajos nap" után. És élveztem. Élvezni akartam. Az oka pedig nagyon egyszerű. Ahhoz, hogy elfeledjem Justint, meg kell változtatnom a nézeteimet. Kezdve azzal, hogy eltaszítani magamtól mindenkit egy rossz ötlet. Hiszen mióta anya megbetegedett egyedül attól rettegtem, hogy magamra maradok. És mikor Justin megcsókolta Selenát aznap éjjel, tényleg így is tűnt. Aztán rájöttem. Én taszítottam el magam mellől mindenkit. És ezen sürgősen változtatni kell. 

Nyugalom- ez az a szó amivel jellemezni tudnám az utóbbi 1 hónapot. Sikerült sokkal jobb kapcsolatot alakítanom apával és Pattieval is. Apa onnantól kezdve nem nézett rám ferde szemmel, hogy nem tettem csípős és megalázó megjegyzéseket minden egyes percben. Nem akartam lelki fröccsöt többé, így egyszer mondtam el az eredeti okát annak hogy eljöttem Justintól, többször nem. Megértette, és békén is hagyott ezzel. Bár hallottam párszor, hogy szép kis véleményt formált a nevelt fiáról. Na ja...megnevelni nem ártott volna. Ha nem Pattieval voltam egész nap, akkor áthívtam Ericet, vagy én mentem el vele hozzá,vagy valahova a városba. Ő volt az egyetlen barátom, és örültem hogy nem sikerült elüldöznöm magamtól. Minden passzolt. Mármint, napközben. Az éjszakáim sokszor álmatlanok voltak. Mert oké, felejtsünk, lépjünk tovább. Ez szép,és jó. De ha életed szerelmét kell kiheverned egy hatalmas csalódás és szívfájdalom után... az nem megy könnyen. Nem sírtam Justin után, egyszer sem. És mivel a körülöttem lévők megértették hogy nem szándékozom kapcsolatot létesíteni vele- ebbe beletartozik hogy akár 2 másodpercig szívjuk ugyan azt a levegőt-, ha Justin jött,én tudtam róla és elmentem. Nem tiltattam le a számát, de egyetlen üzenetét sem olvastam el. Abból a háromból, amivel megszánt... Mily' dicsőség! 

Szóval, ez történt az utóbbi 1 hónapban. És mi van most velem? Kicserélődtem. Feltöltődtem. Nem követtem a Jelena páros alakulását, nem tudok semmit sem róluk. Nem követtem Justint és Selenát sem külön külön, és Pattie sem mesélt, ha beszélt a fiával. Másképp élem a mindennapjaimat, és már semmi sem köt le jobban, mint a zene. A zene, nos igen... Reggel egy hívást kaptam Scooter-től. Az első dolog a meglepődés volt, aztán pedig a kétely uralkodott el rajtam, hogy vajon Justin miatt keres-e. De mint kiderült, hagyni szeretett volna nekem elég időt ahhoz, hogy átgondoljam a dolgokat. A videóm pedig ez idő alatt csak kamatoztatta sikerét. És ezért is keresett fel Scooter. 

Megbeszéltem vele a dolgokat, és délután el is indultam a stúdióba. Eric el akart kísérni, én pedig semmi akadályát nem láttam ennek, így nem kértem kölcsön apa kocsiját, hanem Ericével mentünk. Pár dolgot és érzés feltört a mélyből az ismerős épület láttán, és annak falain belül is, de nem hagytam hogy ezek eluralkodjanak rajtam. Szomorkodással, depresszióval és hasonlókkal sosem fogom túltenni magam a múlton. Márpedig ez volt a célom. 

Beléptem Scooter irodájának ajtaján, mögöttem pedig Eric is.

- Clarie, de régen láttalak már. Örülök hogy eljöttél - állt fel hogy megöleljen, majd kezet fogott Ericcel és bemutatkoztak egymásnak. - Kérlek üljetek le. 

- Szóval Clar, a tárgyra is térnék. A feldolgozásod nagy sikert aratott, és tudom rólad, hogy remek előadó vagy. Akkor is ha nincs hangszer a kezedben. Ezért szeretnék feltenni egy kérdést. Ha vállalom, hogy a menedzsered leszek, beleegyeznél egy komolyabb fázisába a zenei életnek?

- Mennyire komolyabb fázisra gondolsz? 

- További feldolgozások, fellépések, új dalok... Minden ami kell- mondta magabiztosan, és rámmosolygott.

- Tehát... ha jól értem, szeretnél egy énekesnőt faragni belőlem. 

- Igen, így is mondhatjuk - bólintott.

Nem gondolkodtam sokat. Erre vágytam,nem? Ezt akarom csinálni. Ericre pillantottam, aki biztatóan elmosolyodott, és egy aprót bólintott.

- Igen. Igent mondok - feleltem, mire Scooter felugrott, odalépett hozzám és szorosan megölelt, még meg is pörgetett!

- Nagyszerű! Holnap reggelig választok ki egy dalt, és feldolgozzuk. Had ismerje meg a világ Clarie Evanst! 

Igen. Had ismerjenek meg. Had ismerjék meg azt az oldalamat, ami Justintól mentes. Ami én vagyok, teljes mértékben.

- Az első autogramot én szeretném- vigyorgott Eric a liftbe beszállva. Felnevettem, aztán megnyomtam a földszintet jelző gombot. 

- Ez természetes. Eric...szerinted jól döntöttem? - haraptam be a szám szélét ahogy a lift elindult lefelé.

- Szerintem azt tetted ami helyes. Hogy jól döntöttél-e, ki fog derülni,nem? - mosolygott.

- De, de igen- bólintottam kicsit határozottabban.

- És tökre megérte, mert most elviszlek Mekizni. 

- Ezért? - nevettem vele együtt.

- Még szép, ünnepelünk! - mondta mikor kinyílt a liftajtó. És szembetaláltuk magunkat Justinnal. 

Belém szorult a levegő. Még mindig kibaszott helyes volt. Még mindig ugyan azzal a tekintettel mért végig,majd nézett a szemembe,amitől elolvadok. Még mindig pillangók ugrándoztak a gyomromban. Még mindig szerettem, ezt nem kérdőjeleztem meg abban a pillanatban. De még mindig nem érdekelt. 

Végigmérte Ericet is, majd tekintete ismét rám szegeződött.

- Clar - ejtette ki lágyan a nevemet, és pillantása a belsőmig hatolt. Ohh ne már! Tényleg erre edzettem magamat 1 hónapon keresztül?-, szeretnék beszélni veled. Kérlek! 

Ott álltam, görcsben lévő gyomorral és zakatoló gondolatokkal, ő pedig esdeklő tekintettel meredt rám. Azt hittem bunkó lesz. Azt hittem könnyen elküldhetem a francba.De nem. Felvette azt az énjét, amibe egy apró kifogást sem lehet találni. Amit imádok. Bassza meg! Most mégis mi a frászt csináljak?