36.rész /1

Kedves Olvasók!

Nem halasztgatom tovább, meghoztam a 36. rész első felét. A másodikat a jövő hét elején olvashatjátok majd el, hétvégén hozom a facebook csoportba a rövid előzetesét. Hosszú hétvégém volt, amiről a csoportban tömören már beszéltem. Nagyon jól éreztem magamat Lengyelországban, és a tervek között szerepel,hogy jövő héten csinálnánk Fruzsival egy Twitcamot, ahol elmesélnénk mindet, lenne -szigorúan!- egy kis SPOILER a blogot illetően, mesélhetünk magunkról... Szóval minden ami érdekel/érdekelhet titeket. Erről még lesznek részletek később. :)

A mai részről annyit, hogy rövid lett, igen, tudom. DE minden kedélyeket felcsigázok a végével(bízom benne legalábbis), és a következő részben jön a "meglepetés". Zenének egy fantasztikus Jessie J számot linkeltem.

 Love, Dream

Clarie Evans

My shadow - Jessie J

Hajnali 6-ig bírtam ülve maradni az ágyon. Már minden végtagom mozdulatlanná merevedett, végül kiszálltam az ágyból. Anélkül dobáltam le magamról a tegnapi ruháimat és mentem be a fürdőbe hogy tükörbe néztem volna. Nemigazán voltam kíváncsi a sápadt arcomra, a karikákra a szemem alatt, vagy az elgyötört tekintetemre. Miközben a frissítő vizet folyattam magamra a gondolataim egészen máshol jártak. Ott,ahol az elmúlt 4-5 órában is. Az álmomon.

Azt hittem hogy ez az egész csak egy rémálom volt. Annyira valóságos volt minden, beleértve Őt is. Ahogy végigsimított az arcomon, ahogy megcsókolt... Nem! Nem szabad elkalandoznom, ugyanis AZ volt álom, nem pedig ez az emberkínzó 1 hónap amin túljutottam. Igen, az idő elrepült. Vannak akik azt mondják hogy az idő az, ami minden sebet begyógyít. Az én sebeim még mindig épp olyan frissek és fájóak mint a hónap elején. És nem nagyon hiszem hogy ez valaha is megváltozik majd. Már régóta csak az árnyéka vagyok a korábbi önmagamnak.

Az ősz elejéhez híven kint rettenetes szél fújt, így egy pulóverbe és melegítőbe bújtam. A mobilom az éjjeliszekrényen hevert, és aktívan lejezte hogy több sms-em is jött. Megnyugodtam hogy az összeset Eric küldte. Válaszoltam neki, hogy még élek, és "jól vagyok", aztán visszatettem a kemény fára és kinéztem az ablakon.

És most mi lesz?  - szólalt meg a hang a fejemben.

- Most lemegyek, és próbálok úgy tenni mintha lenne még értelme életben maradnom- válaszoltam meg a költői kérdésemet és a földszint felé vettem az irányt. Apa kocsija már nem állt a felhajtón, biztosan dolgozni ment. Tehát Pattie-val maradtam itthon.

Amint beértem a konyhába megbizonyosodhattam benne, hogy nem tévedtem. Pattie a konyhapult előtt szorgoskodott. Erőt vettem magamon és odaléptem hozzá.

- Segítsek?

- Áh! Jó reggelt Clar!- fordította felém a fejét, és egy nagy mosolyt varázsolt az arcára. Hogy lehet mindig ilyen vidám? Vagy tényleg egy pozitív ember, vagy csak nagyon jól tetteti. - Igen, megköszönném ha megpucolnád a zöldségeket.

Szó nélkül elvettem a zöldségekkel teli tálat, leültem az asztalhoz és pucolni kezdtem. Nem akartam nagy beszélgetésbe enyeledni vele, de úgy látszik neki nem ment át a dolog.

- Hogy aludtál? - kérdezte kedvesen, nekem háttal állva.

Jól- akartam rávágni reflexből, de aztán meggondoltam magam. Nem tettem fel semmi sminket, ő is látta hogy egyáltalán nem aludtam semmit. Tegnap délután pedig egy reménysugarat adtam neki arra, hogy megkedveljem. Miért fosztanám most meg ettől a hitétől? Talán ha neki elmondanék mindent, olyan lenne mintha Anyával beszélném meg. Nem. Egészen biztos hogy meg sem közelítené, de talán megkönnyebbülnék kicsit.

Miután lerendeztem magamban a dolgot úgy döntöttem, hogy beszélgetek vele, de csakis a kérdéseire fogok válaszolni.

- Nem sokat aludtam az éjjel...- a hangom érzelemmentes volt, de legalább nem flegma. Ez már haladás a javából.

- Valami baj van kedvesem? - fordult meg rögtön, és a korábbi mosolya helyén most aggodalom ült.

Összeszorult a gyomrom. Az álmomban Justin is kedvesemnek szólított, és annyira hasonlított a hanglejtése Pattie-éra, hogy az már szinte fájt.

- Azt hiszem ezt nem kell megkérdezned. Nem nagyon foglalkoztam a kinézetemmel ma reggel, de abban biztos vagyok hogy az arcomra van írva.

Mellém sétált, kihúzta az egyik széket és leült.

- Tudom hogy eddig nem beszélgettünk egymással. De tegnap délután... úgy éreztem hogy megadtad nekem a lehetőséget hogy a korábbi viszonyunkon változtassak. Szeretnék. Szeretném ha jóban lennénk. És szeretném ha tudnád, hogy nekem bármit elmondhatsz. Megígérem hogy meghallgatlak, bármikor! és segíteni fogok neked- tette a kezét finoman a csuklómra, hogy lassítsa a hámozó műveletet amit éppen végeztem. Már olyan intenzíven pucoltam hogy belesajdultak az ujjaim, de ezidáig ez fel sem tűnt.

- Tudod mi a bajom Pattie? - engedtem le a kezeimet, de nem húztam ki az övéből. - A fiad.

- Justin? - kérdezte meglepve. Bólintottam.

- Nem szeretném kifejteni most, és nem miattad. Én még...nem állok készen arra hogy erről beszéljek. De kérlek tegyél meg nekem valamit! Ha engem keres, mond hogy nem láttál. Ha idejön, ne engedd a közelembe. Csak... kérlek ne hagyd hogy még több fájdalmat okozzon nekem! - a hangom a mondandóm végére olyan keserves lett, mintha nem is magamat hallanám.

Láttam a szemében hogy nem érti a dolgot, de csak átkarolt és finoman magához ölelt. Azt hiszem akkor tört meg a jég, amikor a hajamat kezdte simogatni, és olyan megértően suttogott nekem... Mintha Anyát hallottam volna. Így viszonoztam az ölelését. Egészen addig, amíg meg nem szólalt a bejárati csengő.

- Biztosan apád felejtett itthon valamit- húzódott el tőlem Pattie. - Kinyitnád neki? Én addig befejezem a pucolást.

Bólintottam,aztán felálltam és a bejárati ajtóhoz sétáltam. Eszembe sem jutott hogy Apa nem csöngetne, mert van kulcsa, egészen addig amíg ki nem nyitottam az ajtót és szembe nem találtam magam Justinnal.