29.rész

Kedves Olvasók!

Nagyon szépen köszönöm az összes visszajelzést a 28. részhez, tényleg elírhatatlanul jól esett! Nagyon szépen megkérnék mindenkit, hogy kövesse a blogot továbbra is a Bloglovin segítségével. Szeretném az összes eddigi feliratkozót ( jelenleg mind a 104-et) ott is viszontlátni. LINK ITT! Köszönöm nektek!
A mai résszel remélem sikerül rendesen felcsigázni Titeket, nagyon igyekeztem!:)
Várom a hozzászólásokat! ^^

Love, Dream

Radioactive

Clarie Evans

Álmatlan éjszakám volt. Igazából csodálkoztam azon, hogy sikerült elaludnom a tegnap este után. Tegnap, nos, elég sok minden történt... Az nem is kifejezés. Csak a folytatás volt megvilágítatlan előttem.

A kényelmes ágyamból egyenesen a zuhanykabinba csapódtam, és miután sikerült kellően felfrissülnöm a nyári kánikulához méltóan felöltöztem, megmosakodtam és lebattyogtam a lépcsőn. Justin vagy aludt még, vagy már elment itthonról mert a ház teljes némaságba burkolózott. Leemeltem a müzlis dobozt a polcról és egy tál továbbá egy doboz tej és egy kanál segítségével ehetővé formáltam. A mikron lévő digitális óra 8:30-at mutatott. Valószínűleg ezért volt még néma a zsebemben honoló telefon. Mert abban biztos voltam, hogy ha én nem is hívom fel Styles-t, ő keresni fog. Mindössze abban reménykedtem hogy nem élőben szándékozik ezt megtenni.

Merengésemből a lépcsőről hallatszó, trappoló hang szakított ki. Tulajdonképpen Justin van olyan hangos reggelente mint egy csapat kisgyerek. Kócos hajjal, álmos fejjel és egyetlen rövidnadrágban tűnt fel az ajtóban. Láttam már így, félmeztelenül, de eddig még sosem néztem meg ennyire. Eddig még nem érdekelt. Úgy látszik tegnap este óta ez is megváltozott, ugyanis most már csak azért szakítottam el izmos és kidolgozott felsőtestéről a tekintetemet mert kezdtem kínosan érezni magamat, amin az arcára kiülő vigyor sem sokat segített.

- Jó reggelt- vigyorgott még akkor is amikor leült az asztalhoz.
- Eddig pazar volt.
- Nézd, nagyon szívesen leveszem a nadrágom, de ahhoz energia kell, vagyis inkább ahhoz ami utána következik, szóval, passzolod a müzlit?- mutatott az előttem lévő üres tálra.
Felhorkantam és áttoltam neki, aztán felálltam és felvonultam a szobámba.

Törökülésben ültem az ágyon és az ölemben lévő gitáron játszottam. Le akartam kötni a gondolataimat, hogy ne Justin, meg az eszméletlenül szexy felsőtestén járjanak, de nem jártam túl sok sikerrel. Aztán kopogtak.
- Ugye nem sértődtél meg rám?- huppant le az ágyamra, már teljes öltözékben.
- Tudod, oké hogy kopogsz, de meg kéne várni hogy beengedjenek- néztem rá fáradtan, de amikor felvonta a szemöldökét elmosolyodtam. - Dehogy haragszom. Akkor nem lett volna nyitva az ajtó.
- Ja igazad van. Le kell cserélnem a zárakat- beharapta a szája szélét. Ezt akkor csinálja ha valamit mondani akar. Pár hét alatt igazi Justin Bieber szakértő lettem. Még magamat is meglepem mostanában...
- Mi a gond?- tettem le a gitárt az ágy mellé, aztán teljes erőbedobással rá figyeltem.

Felállt aztán mögém érve visszahelyezkedett az ágyra, és magához húzott. Hátamat a mellkasának nyomta és átkarolta a derekamat.
- Holnap Bécsben lesz koncertem. Már ma este el kell repülnöm- mély levegőt vett, és állát a vállamra hajtotta.
- Justin, nem mehetek veled.
Ezt mindketten tudtuk. Az még rendben van hogy egyszer elkísértem Londonba, de akkor teljesen más volt a helyzet. Most nem csak azért nem mehetek el vele, mert nem szeretnék. Ugyanis bármennyire is az agyamra tud menni még mindig, jobban szeretek a közelében lenni. De félek. Amikor több ezren figyelik minden lépését, nem gondolkodik teljesen tisztán. Nem látná át a dolgokat, és nagyon könnyen lebuknánk. Én pedig nem akarom sem a hírnevet, sem a pletykákat, sem az őrjöngő rajongókat. Lehet hogy makacs vagyok és agresszív, indulatos és bátor-vagy néha meggondolatlan-, de tudom hogy összeroppannék ezalatt a teher alatt.

- Nem akarok elmenni. Most minden olyan tökéletes. Mire visszajönnék tuti el lenne baszva valami...- dörmögte a vállamba.
Ezen a kijelentésén muszáj volt nevetnem. Igazából semmi vicces nem volt benne, csak ahogy mondta...
- Nem vicces Clar- játszotta a sértődöttet.
- Tudom, tudom. Tényleg nem. De most egész nap itt fogunk ülni és siránkozol?
- Nem. A változatosság kedvéért Te is siránkozhatsz.

Elhúzódtam tőle és megfordultam.
- Összekeversz valakivel- vigyorogtam.
- Lehet. Talán tegnap előtti csajjal. Nagyon dögös vörös volt.
Összehúzott szemekkel hozzávágtam egy párnát mire nevetett és maga alá gyűrt.
- Úgy néz ki, ezt benézted- villogtatta meg azt a pimasz mosolyát, nekem pedig felgyorsult a pulzusom.
- Néha hagynom kell hogy nyerj.
A nevetésébe teljességgel beleremegtem. Aztán lehajtotta a fejét és megcsókolt. Gyengéden,játszadozva. Én finoman simítottam végig az alkarján. Felpörgött a szívveréseim száma és a pulzusom az egekbe szökött. Mindenhol égett a bőröm, és úgy éreztem nemsokára én is elégek. Azonban ezt is hajlandó voltam megkockáztatni.

5 perccel később az ágyon hevertünk, Justin nagyon el volt foglalva az összefonott ujjainkkal. Tekintetemmel a plafont pásztáztam, aztán megszólaltam.
- Mikor változtak meg a dolgok?
- Hmm?
- Biztos vagyok benne hogy 4 nappal ezelőtt még ki akartalak belezni.
- Nemis tudom... Én akkor kezdtem máshogy látni a dolgokat amikor először énekeltél nekem az autóban. Apropó,autó! Fogd a táskád és gyere le!- ugrott ki az ágyból és eltűnt a folyosón.
Most meg mi jutott eszébe?

Már 15 perce ültünk az autóban, és mivel Justin nem engedte meg hogy vezessek, az ablakból bámultam kifele, és néztem ahogy az autópályán haladva elsuhannak mellettünk a dolgok.
- Mikor mondod meg végre hogy hova megyünk?- tettem fel már vagy 20x a kérdést.
- Nem fogom. Majd meglátod. De tetszeni fog.
Egy sóhajjal annyiban hagytam a dolgot és tovább merengtem kifelé.

Gyakorlatilag már nem áll romokban az életem. Egy új világot  kezdtem el felépíteni magamnak. Az egyetlen gond az, hogy az alapok sem állnak biztos lábon- Justinból kiindulva. De döntöttem. Nem fogok örökké a biztosságra várni. Mert az életben semmi sem biztos. A dolgok változnak, ahogyan az emberek is. Én is változok, és Justin is. Meg fogok bízni benne, akárki mondhat bármit.
Muszáj esélyt adnom neki-jöttem rá-, mert ezzel magamnak is adok egy esélyt, egy új életre.

- Itt is vagyunk- fordult be Justin a fehér Ferrarival egy nagy, elkerített stadion felé.
Leparkolt és amint kiszálltunk a kocsiból meghallottam az autók száguldását. Már tudtam hogy hol vagyunk.
Justin közelebb lépett és megfogta a kezem, de én még abban a pillanatban szabadítottam ki.
- Megígérted- emlékeztettem szelíden.
Morcosan dugta zsebre a kezeit és elindultunk befele.

Felértünk a lelátóra és elállt a lélegzetem. Voltam már versenypályán, de mind közül ez volt a legszebb és a legnagyobb. Azokban a percekben is repesztettek az autók a forró aszfalton, koptak a gumik és a hangszórókból halkan szólt a zene.
- Csak állunk itt vagy lemegyünk?- fordult sarkon Bieber én pedig követtem.

- Hello Toby- fogott kezet vidáman Justin egy magas, fekete hajú sráccal, amikor leértünk a boxokhoz.
- Justin. Tegnapra ígérkeztél- a vidám hangulat még mindig tapintható volt.
- Közbejött valami.. Szóval Toby, Ő Clar- lépett odébb, hogy a magas srác szemügyre vehessen.
- Nagyon örülök. Toby Adams vagyok- nyújtotta felém a kezét én pedig elfogadtam a gesztust.
- Clar Evans.
- Gyertek,körbevezetlek titeket- intett egyet mi pedig utána mentünk.

Nagyjából 20 percet vett igénybe a 40 C°-os hőségben a kis kör útunk, és kissé fáradtan léptünk vissza a hűvös boxba. Nem tiltakoztam amikor Justin még az induláskor mögém sorolt, pedig tisztában voltam vele hogy végig a fenekemen stírölte...

Toby egy pillanatra eltűnt, de mire észleltem a dolgok már vissza is tért kezében egy bukósisakkal és egy versenyruhával.
- Szerintem eltaláltam a méretet, ott tudod felpróbálni- mutatott a jobb oldalon lévő csukott ajtós helyiségre.
- Én?- kérdeztem meglepetten.
- Ja.
Átvettem a holmit aztán elvonultam vele. Toby tényleg eltalálta a méretet. Felöltözve, hónom alatt a sisakkal visszamentem. Justin egy füttyszóval nyugtázta a kinézetemet, Toby pedig bólogatott.
-Stimmel. Akkor gyere- indult el kifele, én meg utána, de Justin elkapta a karom, visszarántott és hevesen megcsókolt. Jobb kezével belemarkolt a fenekembe.
- Bocs. Nem bírtam- lihegte a számba,aztán elengedett.
Egy féloldalas mosollyal siettem Toby után.

A hófehér Lamborghini már abban a pillanatban belopta magát a szívembe, hogy megláttam. Hát még akkor, amikor beültem a bőrülésre! Toby segítségével sikerült bekapcsolni a biztonsági öveket, megmutatta a kezelőpultot- ami nem sok dologban tért el egy hagyományos autóétól-, és közölte, hogy a rádión végig kapcsolatban leszünk. Felvettem a bukósisakot és bólintottam. Mindössze annyit kért, hogy lassan kezdjek, és ne törjem össze a kocsit. Igyekezni fogok.

Toby félreállt, megkaptam a jelzést és kihajtottam a pályára. A kocsi olyan könnyedén ugrotta a sebességhatárokat mint ahogyan az élőlények levegőt vesznek. A kormány a legkisebb jelzésemre is reagált, így fél kör megtétele után jobban lenyomtam a gázpedált és a kilóméteróra mutatója 170-ről 240-re ugrott. Valami fantasztikus volt! A dolgok körülöttem villámsebességgel suhantak el, az előttem lévő út viszont teljes mértékben kivehető volt. Olyan volt mint az életem. Minden elképesztő gyorsasággal haladt keresztül rajtam, és én képtelen voltam megállítani ezt a forgatagot.

Másfél óra elteltével húzódtam le a kiállóba és leállítottam a kocsit. Amikor kiszálltam és levettem a sisakot feltűnt hogy kívül korántsincs olyan hűvös mint az autóban.
- Született tehetség vagy!- dicsért meg Toby.
Justin is feltűnt a magas srác mögött, karba font kézzel, mosollyal az arcán.
- Én tanítottam- büszkélkedett.
- Szerintem ez a kocsi gyorsabb mint a Ferrari-d- élcelődtem vele.
- Nem, nem hiszem. Csak közúton még Te sem repeszthetsz ennyivel.

Mosolyogva mentem vissza átöltözni, aztán elköszöntünk Tobytól és az említett Ferrari felé tartottunk a parkolóba.
- Vezethetek?- álltam meg a kocsi előtt.
Meglepettségemre Justin odadobta nekem a kulcsokat és beült az anyósülésre. Nem sokat vacakoltam, beültem a kormány mögé, a táskámat hátra dobtam és indítottam.

Felértünk az autópályára, és kicsit letekertem az ablakot. Imádtam vezetni. Magam sem tudom megmondani hogy miért, egyszerűen csak felszabadított.

Amikor leparkoltam a ház előtt arra lettem figyelmes, hogy Justin keze a combomon kalandozik. Először csak a térdem fölött simogatott, de aztán feljebb ment egészen a rövidnadrágom széléig.
- Szóval ezért vezethettem,igaz?- húzódott mosolyra a szám.
- Megőrülök ha nem vehetem le rólad most azonnal- csatolta ki a biztonsági övét, és az enyémet is.
Azt tudtam hogy ülő helyzetben ezt nem fogja tudni megtenni, de arra nem számítottam hogy benyúl a nadrágom alá.
- Justin...
- Shhh- hajolt közelebb és végigcsókolt a vállamtól kezdve a nyakamig. Eközben a keze egy pillanatra sem állt meg.
Bizsergett a bőröm és szaggatottan jutottam levegőhöz. Justin egyik keze feljebb kalandozott a pólóm alatt, és erősen rámarkolt a mellemre. Torkomból felszakadt egy sóhaj.
- Justin, ne itt...
Tudtam hogy óvatlanok vagyunk, bármikor észrevehetnek, és a kis hang a fejemben nem hagyott nyugodni.
- Sötét van- mormogta és ajka végigjárta a kulcscsontom, majd felért az államig. Mielőtt megcsókolt volna finoman beleharapott az alsó ajkamba, mire én a hajába túrtam és magamhoz húztam. Felnyögött és kigombolta a nadrágomat miközben nyelve utat tört magának a számba. Mutatóujjával a bugyim szélénél cirógatta a bőrömet, majd a fekete csipkés anyagon keresztül kezdett simogatni. Hátravetettem a fejem, ő pedig kihasználva az alkalmat félrehúzta a csipkét. Végigcsókolt a nyakamon és amikor a pólóm dekoltázsához ért megéreztem magamban a mutatóujját. Egy halk sikoly hagyta el a számat, aztán lassan mozgatni kezdte. Halk nyöszörgések hagyták el a számat a szájának és az ujjának munkája miatt.

Aztán a  szemeim kipattantak amikor meghallottam a kopogást az ablakon...